Itt van ez az eredetileg nemes tartalmú, oly sokszor emlegetett, oly sokszor piedesztálra emelt, de legalább annyiszor meggyalázott szó, amely az állati léten való felülemelkedést hirdeti, célozza meg: a jobbik énünket csillogtatná meg, emelné a magasba – ha nem kopna el a sokszori hamis használattól, ha sokakban nem váltana ki már inkább ellenérzést a fogalommal való sokszori visszaélés miatt. Szlovákiai magyar körökben is boldog-boldogtalan szajkózza ezerszer – sajnos anélkül, hogy elgondolkodna igazi tartalmáról és összevetné azt a valósággal.

Induljunk ki abból, hogy minden normális ember békében akar élni embertársaival. Az örökérvényű Tízparancsolat is ezt üzeni, ennek a szabályait rögzíti univerzális erővel.

Mi akkor a baj a jelenlegi megbékélés-szövegekkkel, amelyek itt-ott felbukkannak a szlovákiai magyar valóságban?

Ezt persze senki nem mondja ki ilyen élesen, de nagyon ilyen íze van: Oroszország és a Nyugat között lényegében háború dúl, amit – hála Istennek – nem éles lőszerekkel, hanem gazdasági-pénzügyi eszközökkel vívnak. És fájóan bántó látni több kelet-közép-európai politikus és elemző kapkodását, akik nem képesek belátni: ez egy teljesen más világ, mint amely ebben a viszonyrendszerben akár egy évvel ezelőtt is létezett.

25 évvel ezelőtt ugyanis lényegében az történt, hogy győzött a matematika, és győztek a gazdasági törvényszerűségek. A rubel összeomlott (hol van már az a világ, amikor presztízsokokból, mesterségesen nominálisan évtizedeken át túlértékelték, csak hogy az átváltó táblázatokban névleg nagyobb értéke legyen, mint a dollárnak! Valódi dollárt persze nem lehetett kapni érte, csak nagyon korlátozott mértékben), s ennek folyományaként összeomlott a Szovjetunió is. Az imbolygó romhalmaz tetején ott ült egy Gorbacsov nevű újnomenklarista, aki máig kommunistának vallja magát, s aki néhány kapkodó intézkedésével megpróbálta a szovjet kört négyszögesíteni: megreformálni a megreformálhatatlant. Négyszer találkoztam vele élőben, meghallgattam előadásait, vitafelszólalásait, elolvastam, megnéztem nagyon sok interjúját, s máig nem tudom, kicsoda ő. Igazán nagy politikusnak nem tudom tartani, de becsületére legyen mondva, a történelem egyik legfontosabb kulcshelyzetében nem lövetett. Nagyon éles helyzetben féken tudta tartani a bevadult tábornokokat – akik azután annak rendje és módja szerint operettpuccsot is végrehajtottak ellene, amely után már csak béna kacsa maradt, majd eltűnt a süllyesztőben.

Ha igaza van Martin Schulznak, akkor pápa utoljára (és a történelemben először) a nyolcvanas években látogatott el az Európai Parlamentbe. II. János Pál bátor és fontos beszédet mondott akkor, s az általános vélemény az, hogy felszólalásával megerősítette az akkori Nyugat-Európát a kitartás bátorságában, s ezzel jelentősen hozzájárult a szocializmus későbbi bukásához.

Most egy másik forradalmár, Ferenc pápa tette tiszteletét Strasbourgban. Hál´ Istennek nem teljesedtek be azok a vészjósló jövendölések, amelyek különböző negatív jelenségek bekövetkeztét vizionálták. A francia rendőrség komolyan vette az Iszlám Állam fenyegetését, amely szerint a pápa az egyik kiemelt célpontjuk, és annak rendje és módja szerint megszállta Strasbourgot. Az elmúlt hétvégén alaposan végigkutatták a parlamenti komplexum minden zegzugát, kedden még takarítás sem volt a parlamentben, nehogy valamelyik terrorista lekoppintsa az egyik vonatkozó amerikai film trükkjét, amelynek forgatókönyve szerint a merénylő takarítónak álcázva magát jutott be (a film szerint) az ENSZ-be. Visszafogták magukat azok a képviselők is, akik honlapjaikon erősen ellenezték a pápa látogatását, és botrány kirobbantásával fenyegetőztek. Erőtlennek bizonyult az a pár tiltakozás is, amely a városban megjelent: a látogatás végül is különösebb negatív szenzáció nélkül zajlott le, s a biztonságiaknak sem akadt különösebb dolguk. Bár az a néhány tucat autótulajdonos, aki nem vette komolyan a felhívást, és a tiltott zónában parkolta le a kocsiját, bizonyára emlékezni fog még egy darabig erre a látogatásra: kedd reggel ugyanis autók tucatjait vitték el a parlament közeléből valamelyik gyűjtőhelyre megakadályozandó, hogy valamilyen őrült esetleg egy autóba rejtett bombával próbálja meg kellemetlenné tenni a pápalátogatást.

Lassan kezdenek lecsengeni a helyhatósági választások utáni érzelmi hullámok. Megjelentek az első gyorselemzések, napvilágot láttak a különböző politikai nyilatkozatok, mára sokan kitalálták, miért éppen az ő pártjuk a helyhatósági választások igazi győztese. Ideje tehát egy kicsit felülemelkedni a csőlátások szintjén, és nyugodtan, rendszerszerűen is megnézni, merre tartunk.

 Országos szinten semmi újság

Az elején, az országos politika szintjén kezdve eszmefuttatásunkat sajnos azt kell mondanunk, hogy semmi új (semmi reménykeltő) nem tapasztalható. A Smer uralja a terepet, nem igazolódtak vissza azok a remények, amelyek arról szóltak, hogy az elvesztett köztársasági elnökválasztás után megkezdődött a Smer eróziója. Ennek semmi jele – ellenkezőleg, az ellenzék pártjai kezdik még inkább lenullázni magukat. Ez nem jó hír a következő országos választások viszonylatában.

A napokban az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén arra figyelmeztettem az EP képviselőit és Martin Schulz házelnököt, hogy a gondolkodásunkban még 25 év után is ott van a vasfüggöny. Amikor ugyanis a házelnök a skót népszavazás után nyilatkozott, helyesen állította, hogy Skócia problémáinak megoldása autonómiája növelésével pozitív példa lehet az egyéb európai kisebbségi közösségek számára is, de amikor ezekről konkrétan szólt, csak nyugat-európai kisebbségeket sorolt fel. Arra szerettem volna felhívni az EP képviselőinek figyelmét, hogy a volt szocialista országokban is élnek olyan őshonos kisebbségi közösségek, amelyek helyzete megoldatlan, s akik problémáira az autonómia különböző formáinak alkalmazása jelentheti a megoldást

25 évvel ezelőtt fontos folyamatok játszódtak le tájainkon. Fontosak, még akkor is, ha messze nem olyan eredményeket hoztak, mint az elvárható lett volna. Indokolt tehát elemezni őket, s visszatekintve a történésekre legalább kísérletet tenni mindannak megfogalmazására, ami sikerként könyvelhető el, de szembenézni azzal is, amit elrontottunk.

Az előzmények

Köztudott, hogy a felvidéki magyar közösség de facto 1918-ban, de iure 1920-ban jött létre. Szinte létrejötte után azonnal két táborra oszlott, s ez a két tábor megtalálható ma is ebben a közösségben. Az első táborba tartozók mentálisan is, a gyakorlatban is elfogadták az úgymond realitásokat, önmagukat, helyzetüket, lehetőségeiket is cseh(-szlovák) szemmel kezdték nézni, s megpróbáltak nem csupán gazdaságilag és szociálisan, hanem politikailag is minél jobban integrálódni az új valóságba. Az ő szempontjukból ez az integráció azt jelentette, hogy gazdasági-szociális érdekeiket alárendelték az új államhatalom elvárásainak, s politikailag is elsősorban a cseh-csehszlovák pártokba léptek be. Ők sokszor aktivista politikát folytattak, s nem volt ritka, hogy a magyarok tudatára negatívan hatni akaró, a nemzeti beolvadást elősegíteni igyekvő cseh-szlovák szlogeneket szajkózták vissza, s ezzel lényegében nem az integrációt, hanem az asszimilációt segítették elő. A későbbi időszakban, a múlt század ötvenes éveitől az ehhez a csoporthoz tartozók közül a többség belépett a kommunista pártba, s gondolkodását, cselekedeteit a kommunista párt elvárásai szerint alakította.

Az Európai Parlament október 22-én bizalmat szavazott Jean-Claude Juncker bizottságának, és ezzel lezárta a nyolc hónapja tartó bizonytalansági időszakot az EU-ban. Az Európai Bizottság ugyanis már március óta csak ügyvezető testületként működött, komolyabb, politikai súllyal is bíró döntést már nem hoztak meg.

Tény, hogy a bizottság megalakulását több anomália és furcsa döntés előzte meg, amelyekkel a jövőben foglalkozni kell, és amelyeket meg kell próbálni eltávolítani a rendszerből. Ezért írásos véleményemben azt javasoltam, hogy a jövőben változtassák meg a jelölési folyamatot úgy, hogy a bizottság elnökének kiválasztása és megszavazása után az konzultációkat kezdjen a tagországok miniszterelnökeivel, azoknak ajánljon fel portfóliókat, s csak ezután kérjen személyi javaslatokat a tagállamok kormányaitól.

Bizony, sokáig naivan azt hittük, hogy az az Európai Unió, amelyre úgy szerettünk felnézni, egy minden tekintetben szebb, jobb, értékesebb hozzáállást tanúsító alakulat. 
Nem így van. Küzdőtér, ahol - hála Istennek – politikai, és nem katonai eszközökkel folyik a küzdelem. De a küzdelem mindennapos. S az a közösség, amely erről egy napra is elfeledkezik, önmaga esélyeiből farag le.

Ülök a teremben, már az ötödik biztosjelölt meghallgatásán, hallgatom a kérdéseket és a válaszokat, figyelem a híreket is az európai politikáról és elképzelem, hogy az átlagos újságolvasó számára mennyire bonyolultnak tűnhetnek a brüsszeli történések. Az egyik nap az egyik, másnap pedig már teljesen más biztosjelöltek akadnak fel a szitán, harcias szólamok véleményeznek hangzatos válságokat - pedig csupán az egyes politikai pártok vívják egymással szokásos pozícióharcaikat. A folyamat lényege a következő: az Európai Parlament legerősebb pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) ugyan megnyerte ez európai parlamenti választásokat, de kisebb arányban, mint az előző időszakban. Így tehát politikai szövetséges után kellett néznie, s azt a szocialistákban és a liberálisokban találta meg. E három formációnak jelentős többsége van az EP-ben, s ezáltal le tudják - le tudjuk szavazni a fasiszta szélsőjobb, vadkommunista szélsőbal és az Európa-ellenes pártok megnövekedett táborát. Torz brüsszeli szlogan szerint a vállalható pártok szövetsége megpróbálja leszavazni a őrültek és a felelőtlenek csapatát.

Az Európai Parlament a biztosjelölti meghallgatások első hetében október 1-jén meghallgatta Vera Jourová cseh biztosjelöltet is, aki az igazságügyi, fogyasztóvédelemi és esélyegyenlőségi portfólióért felel majd.
A négy témában érintett EP szakbizottság által tartott maratoni meghallgatáson az állampolgári jogi, igazságügyi és belügyekért felelős szakbizottság nevében felszólaló három néppárti képviselő egyikeként üdvözöltem a cseh jelölt elhivatottságát, mely szerint „a diszkriminációnak nincs helye Európában”. 
Elsősorban arra vártam választ Jourovától, milyen lépéseket tervez a megkülönböztetés elleni irányelv őshonos kisebbségekre történő kiterjesztése érdekében, továbbá hogyan képzeli el a nemzeti kisebbségek számára a többségi nemzettel azonos jogok és bánásmód biztosítását. Végül arra is rákérdeztem, milyen konkrét intézkedések várhatók azon tagállamok ellen, amelyek nem tartják tiszteletben a kisebbségek jogait, illetve diszkriminálják azokat.

2002-ben jó kondícióban kerültünk be az új kormányba, a második legerősebb párt voltunk. A kormányprogram összeállításáért az MKP részéről én voltam felelős, és a pártban megegyeztünk, hogy a kiemelt feladat az egyetem létrehozatala lesz. A helyzetet történelmi esélyként fogtuk fel.

2003 elején bekérettem magamhoz Martin Fronc oktatásügyi minisztert és Szigeti László államtitkárt, azzal, hogy mielőbb dolgozzák ki és terjesszék a kormány elé az egyetem megalapításáról szóló törvényt. Mindeközben gőzerővel készültek a szükséges szakmai háttéranyagok is. Fontos megemlíteni ilyen összefüggésben Bauer Győző nevét és a Selye Alapítványt, amely a korábban létrehozott városi egyetemet működtette, továbbá Pásztor István volt komáromi polgármestert, aki ott bábáskodott a kezdeteknél, valamint a Református Keresztyén Egyház elszántságát, amellyel létrehozták a saját karukat, s amelyre azután az egész egyetem épülhetett.

Az Európai Néppárt EP-frakciója a héten az EPP jelentéstevőjévé választott, így a többi frakcióval együtt a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokról szóló európai bizottsági irányelvtervezetet kell majd véleményeznem.

A téma fő bizottsága a LIBE (Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság), fő felelőse pedig Caterina Chinnici olasz szocialista képviselő. Az irányelvtervezet célja, hogy minimumkövetelményeket határozzon meg Unió-szerte a büntetőeljárásban gyanúsított vagy vádlott gyermekek jogainak vonatkozásában úgy, hogy a gyermekek mindenek felett álló érdekét tartja szem előtt.

A demokráciát többek között az is megkülönbözteti a diktatúrától, hogy igyekszik (nem mindig sikeresen) az ember jobbik énjére alapozni működését. A diktatúra kedvelt eszköze a megfélemlítés, a hazugság, az erőszak: Szlovákiában újabban a nyelvi diktatúra is kezd visszanyúlni ilyen eszközökhöz.

Olvasom, hogy a Szenci Szent Miklós Plébániát szívatja a kulturális minisztérium. Megsértették – úgymond – az államnyelv védelméről szóló törvényt azzal, hogy bizonyos információt csak magyar nyelven közöltek a hívekkel. Zuzana Komárová vezérigazgató asszony sérelmezi, hogy ezzel – állítólag – diszkriminálták a szlovák híveket. Juraj Vittek szlovák nemzetiségű esperes úr logikusan próbál érvelni azzal, hogy ha egyszer magyar nyelvű rendezvényt szervez valaki magyar polgárok számára, az úgysem igen számíthat a nyelvet nem bíró szlovák polgárok részvételére, s érdeklődésére sem.

Navracsics Tibort Juncker, az Európai Bizottság elnöke az oktatással, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó biztosnak javasolja kinevezni. A javaslat megtétele után beindult az ilyenkor szokásos magyar paranoia: mindenki politikai érdekei és az esetleg várható mediális haszon figyelembe vételével értékelte e tényt.

Tegyük meg mi is, de józan módon.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége „Alapvető jogok: kihívások és eredmények 2013-ban” címmel mutatta be 2013-as éves jelentését szeptember 4-én Brüsszelben, az Európai Parlament Állampolgári Jogok, Bel- és Igazságügyi Bizottságában (LIBE), amelynek én is a tagja vagyok. Az éves jelentés bemutatását képviselői vita is követte, melynek keretében Sógor Csaba erdélyi képviselőtársam és jómagam rámutattunk a jelenlegi európai uniós alapjogvédelmi keret kibővítésének szükségességére.

Felszólalásomban a nemzeti kisebbségek védelmének előtérbe helyezését és egy átfogó kisebbségvédelmi keret létrehozását sürgettem. Hangsúlyoztam továbbá, hogy a kisebbségek az európai társadalmak olyan alkotóelemei, amelyek évszázadokon keresztül hozzájárultak az adott régióik fejlődéséhez. Egy hatékony ellenőrző rendszer létrehozatalát javasoltam az EU-n belül, amely monitorozná az EU tagállamaiban az emberi és kisebbségi jogok megvalósítását. Rámutattam továbbá arra is, nem tolerálhatjuk tovább a kettős mérce alkalmazását az EU-belül és kívül. Az ügyben tárgyalások indulnak.

A közelmúltban megjelent egy könyvecske, a szlovák nyelvben használatos szleng kifejezések amolyan morbid tárháza. Szerepel benne egy olyan kitétel is, amely sértő ránk, magyarokra nézve.

A jelenségre különböző módon reagáltak különböző emberek. Van, aki az elmúlt évtizedek magyarellenes pszichológiai hadjáratának betetőzését látja benne, a szlovákiai magyarok elidegenítésének szándékát a magyar nemzettől, s ennek a kanonizálását is azzal, hogy ez már kiadványban is megjelenik, s hivatalosan is beépül a szlovák nemzettudatba. Az elmúlt évtizedek ugyanis erről is szóltak: a megszerzett terület után megszerezni a megkapott magyarok lelkét is. S hogy ez mennyire sikeres igyekezet volt, mutatja a szlovák iskolába járó magyar gyerekek aránya, illetve az a tény is, hogy a folyamat intézményes betetőzésére már szlovmagy párt is alakult. Az ember haja néha égnek áll azoktól a zavaros badarságoktól, amelyeket vízió címszó alatt nyilvánosságra hoznak. (Bugár mai blogbejegyzésében pl. azt kéri, hogy emeljük újra piedesztálra azt az alkotmányt, amely úgy kezdődik, hogy Mi, a szlovák nemzet...)

Szeptember 18-a fontos dátumnak ígérkezik az európai kisebbségpolitikában, pontosabban az autonómiák megítélésében.
Sokakat meglepett, hogy a múlt század kilencvenes éveinek második felében éppen Tony Blair szocialista kormánya adott jelentős autonómiát Skóciának és Walesnek. A folyamat azóta egy jelentősebb függetlenedési lépésbe torkollt: szeptember 18-án Skócia az angoloktól való elszakadásról fog szavazni. 
Alex Salmond skót kormányfő, a Skóciát 2011 óta parlamenti többségben kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője két és fél éve jelentette be, hogy Skócia 2014-ben népszavazást tart függetlenségéről. A népszavazáson egyetlen, egyszerű választást lehetővé tévő kérdésre kell majd válaszolni, amely úgy szól, hogy Skócia független ország legyen-e.

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében július 25-én, pénteken Az európai uniós integráció alkotmányos korlátai címmel került sor arra a kerekasztal-beszélgetésre, amelyen Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztő-lapigazgatóval, Sógor Csaba (RMDSZ) európai parlamenti képviselővel és Győri Enikővel, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkár asszonyával beszélgettünk.

Az MKP EP-képviselőjeként én is csatlakoztam az Európai Parlament ama képviselői csoportjához, amely arra kéri Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság újonnan megválasztott elnökét, hogy az új, októberben kinevezendő Európai Bizottságban legyen egy olyan komisszár is, aki az őshonos kisebbségek jogaiért és problémáik megoldásáért is felelős lesz.

Tegnap egyperces felszólalásomban, Strasbourgban, az EP plenáris ülésén az őshonos európai kisebbségekre való odafigyelés fontosságára szólítottam fel a kollégáimat. A szöveg magyarra fordított változata az alábbiakban olvasható:

 Elnök úr, tisztelt kollégák!

 Szlovákiából jövök, amely ország sajnos ismét negatív rekordot döntött az európai parlamenti választások során, s az ottani magyar közösséget képviselem, amely az ország lakosságának 10 százalékát teszi ki. Szlovákia két reformkormányában 8 évig voltam miniszterelnök-helyettes, ahol Szlovákia sikeres európai integrációját irányítottam. Én vezényeltem le az EU-ba való belépésről szóló népszavazást, amely az én magyar szavazóim nélkül nem lett volna sikeres. 2008-ban, amikor Szlovákiában megakadt a Lisszaboni Szerződés ratifikálása, a pártom ellenzéki pártként segített megszavazni a dokumentumot.

Így tehát joggal kérhetem önöktől, hogy az eddiginél jobban figyeljünk oda az őshonos, történelmi kisebbségi közösségek sorsára is. Azt kérem önöktől, kedves kollégák, legyenek nyitott szívvel azon kérések iránt, amelyeket én és hasonló sorsban élő kollégáim megteszünk majd az elkövetkezendő öt évben. Hiszem, hogy ha az Európai Parlament kellő empátiával fog viseltetni eme kérelmek iránt is, a mi közös Európánk lesz erősebb és hitelesebb ezáltal.

Köszönöm!

Azt hiszem, mára mindenki előtt nyilvánvalóvá vált a májusi európai parlamenti választás igazi tétje – a szlovákiai magyar közösség szempontjából, természetesen. A tét az volt, hogy meg tudjuk-e lelkileg is erősíteni közösségünket, vissza tudjuk-e adni azok hitét, akik már-már meginogtak  a közösség jövőjét illetően. Ha egy közösség nem hisz magában és a jövőjében, akkor nagy baj van – s a szlovákiai magyar közösség szempontjából négy-öt éve, a pártszakadás óta, ez a kardinális kérdés. A vegyespárti filozófia azóta megmutatta igazi arcát, és a felvidéki magyar társadalom egyre nagyobb része előtt válik világossá, hogy nem ez a jövőbe vezető út.

A szlovákiai magyar civil szektor gyenge és alulfinanszírozott. Az EU ugyanakkor számos olyan lehetőséget is kínál, amikor közvetlenül Brüsszeltől lehet igényelni a támogatásokat.

Ezeket a csatornákat jobban ki kell használni. Oktatási és nyelvvédelmi programokat is lehet finanszírozni közvetlen brüsszeli csatornákból. Jó kapcsolatrendszer és szakmai elkötelezettség szükségeltetik mindehhez. Az MKP EP képviselőjelöltjei bírnak ilyen kapcsolatokkal.

Az EU öt év múlva tejesen más lesz, mint ma

Azt is látnunk kell, hogy az Európai Unióban jelentős mozgás indult be, hogy átszervezze politikai és irányítási rendszerét, újabb alapdokumentumokat fogadjon el, illetve megreformálja az unió pénzügyi szerkezetét is. Ezeket a fontos kérdéseket is csak akkor tudjuk befolyásolni, ha ott leszünk a tárgyalóasztaloknál, illetve első kézből lesznek információink arról, mi történik, illetve mi készül.

Ezt a potenciált is persze csak akkor tudjuk érdemben használni, ha kellő ismeretekkel, nyelvtudással és kapcsolatrendszerrel felvértezett képviselőket küldünk ki. Ők az egyedüli magyar listán találhatók, közülük kettőt lehet bekarikázni a választások napján.

Ne adjuk fel az esélyt, ne dobjuk oda két mandátumunkat a Smernek vagy a KDH-nak!

Legyen elkötelezett magyar képviselet az új Európai Parlamentben!

Igen, a május 24-ei európai parlamenti választással kapcsolatban ez az alapkérdés. Eddig az EP-választás másodrangú szerepet játszott a szlovákiai magyar politikában. Alacsony választói részvételnél az MKP számára szinte borítékolható volt a 10 százalék körüli eredmény, s ez két képviselői helyet jelentett számunkra 2004 óta.

Most azonban más a helyzet. A Most-Híd még tavaly októberben, a megyei választások előtt bejelentette, hogy nem kíván koalíciót kötni az MKP-val sem a megyei, sem pedig az EP-választáson, s általános meglepetésre meg is nevezte a listájuk két vezetőjét.

Így a vetélkedés politikai tétje az, folytatódik-e a nemzeti alapú politizálás erősödése, avagy sem. Magyarán: sikerül-e átlépnie az MKP-nak országos szintű listás választáson az 5 százalékot (ez 2009-ben sikerült utoljára), vagy sem.

Az MKP listavezetőjeként aláírtam a Transparency International kódexét, amely a korrupcióellenes küzdelemre kötelezi az európai politikusokat, mivel Szlovákiában, de az Európai Unióban is egy élő problémáról van szó.

Amikor 2006-ban átadtam az európai alapok merítését felügyelő miniszterelnök-helyettesi posztot a Fico-kormánynak, az alapokat 94 százalékos szinten merítettük, s a bürokrácia szintje is minimális volt. Nagyon meglepett, hogy ezt a portfóliót Robert Fico az akkori Szlovák Nemzeti Pártnak engedte át. A bürokrácia szintje emelkedett, talán azért is, hogy átláthatatlanná – s így ellenőrizhetetlenné – váljanak a folyamatok, Slotának magánrepülőgépe és luxusautói lettek, az alapokat pedig 51 százalékos szinten merítjük, azaz a pénz fele elveszik. EEZér véleményem szerint ebben a kérdésben is keményebb hangra van szükség Szlovákiában is és az Európai Unióban is. 

Azt is láthatjuk, hogy sokan erős kritikával illetik az Európai Unió működését. A kritikák nagy része jogos. Az Európai Unióval is az történt, amit Parkinson törvénye minden bürokráciára érvényesen leír: egy nagyon szép és jó gondolatra, az európai együttműködés és együvé tartozás gondolatára rátelepedett egy túlburjánzott, érzéketlen bürokrácia, s az bizony gyakran nem az emberek valós problémáival foglalkozik, hanem öncélú butaságokkal.

Ezen természetesen változtatni kell. A bürokráciát korlátozni kell, az EU működösét normálisabbá, emberközpontúvá kell tenni. Ám nem az EU-ból való kilépés a megoldás, hanem az Európai Unió megreformálása.

Az EU-nak ugyanis sokat köszönhetünk. Az EU-tagság a kis országok számára a gazdasági és politikai kapcsolatok sorát teremti meg, olyanokat, amelyek a nem tagországok számára elérhetetlenek. Nézzünk csak körül: Magyarországon is, Szlovákiában is sok fejlesztést, beruházást láthatunk.  Ezek 60 százaléka EU-s pénzből valósul meg, további 30 százalékuk pedig a magántőkének köszönhetően. Az állam maga alig fejleszt, ahhoz adókat kellene emelni, s az nem igazán járható út. Ráadásul a magántőke is olyan helyre megy, ahol ismertek és harmonizáltak a játékszabályok, s ahol biztonságban érzi magát.

Ha elemezzük a 2010-es és 2012-es szlovákiai parlamenti választások eredményeit, azt láthatjuk, hogy az MKP-t mindkét alkalommal a magyar választók alacsonyabb részvételi aránya taszította a parlamenten kívülre, s ez a jelenség megmutatkozott a köztársaságielnök-választás első fordulójában is.

Bizony, nagyot változott a világ nemcsak körülöttünk, hanem bennünk is. A szociológusok azt mondják, hogy a felvidéki magyar közösségben 2000 és 2004 között jelentős értékváltás következett be. Amíg a kilencvenes években a felvidéki magyarok számára a nemzeti prioritások voltak az elsődlegesek, addig 2004 után a szociális és a gazdasági kérdések lettek azzá. A modern világ által kínált individualizálódás is sok helyen a kisközösségek szétverését, összetartó erejük csökkenését eredményezte. Elképesztő, hogy a felvidéki magyar választók néha milyen indokokat hoznak fel azért, hogy saját maguk előtt is megindokolják, miért nem szavaztak az egyedüli magyar listára, illetve miért viselkedtek úgy, ahogy viselkedtek.

Jó lenne, ha most mégis csak össze tudnánk szedni magunkat. A közösség önbizalma látná ennek a legnagyobb hasznát. Egy nagy összefogásra lenne itt szükség: a civil társadalom, az értelmiség, a sajtó, az elkötelezett magyar polgárok részéről. 

Azt ugyanis mindenki láthatja, hogy remeg a léc. Ha az MKP nem éri el az 5 százalékos küszöböt, egyetlen képviselője sem lesz Brüsszelben.