A demokráciát többek között az is megkülönbözteti a diktatúrától, hogy igyekszik (nem mindig sikeresen) az ember jobbik énjére alapozni működését. A diktatúra kedvelt eszköze a megfélemlítés, a hazugság, az erőszak: Szlovákiában újabban a nyelvi diktatúra is kezd visszanyúlni ilyen eszközökhöz.

Olvasom, hogy a Szenci Szent Miklós Plébániát szívatja a kulturális minisztérium. Megsértették – úgymond – az államnyelv védelméről szóló törvényt azzal, hogy bizonyos információt csak magyar nyelven közöltek a hívekkel. Zuzana Komárová vezérigazgató asszony sérelmezi, hogy ezzel – állítólag – diszkriminálták a szlovák híveket. Juraj Vittek szlovák nemzetiségű esperes úr logikusan próbál érvelni azzal, hogy ha egyszer magyar nyelvű rendezvényt szervez valaki magyar polgárok számára, az úgysem igen számíthat a nyelvet nem bíró szlovák polgárok részvételére, s érdeklődésére sem.

Figyelemre méltó érvelés, kár, hogy a szlovák kulturális minisztérium dolgozói immunisak az ilyen kézenfekvő logika iránt. De hát Szlovákia – tudjuk –, a korlátlan lehetetlenségek országa.

Itt van előttem egy másik levél is, s mit tesz Isten: ez is a szlovák kulturális minisztériumból származik, s ezt is Zuzana Komárová nyelvvédelmi vezérigazgató asszony írta alá augusztus 26-án – azzal a különbséggel, hogy ebben nem a szencieket, hanem az Ipolybalogi Polgármesteri Hivatalt szívatja azzal, hogy a Szent Korona  Ünnepség kétnyelvű plakátján, amely a község honlapján is megjelent, nem minden van feltüntetve szlovákul. (Én a nyáron még az ellenkezőjét furcsállottam, nevezetesen azt, hogy a Szent Korona Ünnepségre teljesen kétnyelvű plakátot csináltattak a szervezők, s azon csak három olyan magyar mondat van, ami nincs lefordítva szlovákra: a program részleteiről szóló részinformációk.) Ezzel is diszkriminálják a szegény szlovák honpolgárt, ijedezik a szlovák minisztérium.

Vittek esperes úr kimondja azonban a lényeget is: az fáj neki leginkább, hogy szenci hívő lehetett, aki feljelentette őket. Én meg hozzáteszem: a balogiaknak is lehet valamilyen maticás(?) „jóakarójuk”, aki feljelentette őket.

S talán most értünk a lényeghez. Mert már önmagában az is szomorú, hogy a 21. század elején az állam azért fizet a mi adónkból hivatalnokokat, hogy a polgárokat ilyen idétlenségekkel molesztálják. De az tényleg szomorúbb, hogy bekövetkezett az, amire már a törvény elfogadása előtt figyelmeztettünk, nevezetesen: hogy az általa kialakított társadalmi klíma torzulások melegágya lesz, a besúgóknak, feljelentgetőknek kínál komoly lehetőségeket.   Amely folyamatot talán akár állami hivatalnokok is gerjeszthetik. Véletlen lehet ugyanis, hogy vannak időszakok, amikor megjelennek az ilyen feljelentések, és az állam „kénytelen” reagálni rájuk?

Szomorú helyzet, amely egyáltalán nem válik majd a harmadik évezred dicsőségére. Szlovákia pedig egy ilyen ország: kicsinyes, vidékies, kisebbségi gátlásokkal terhelt. A szegény megvádoltak pedig huzakodhatnak majd a perverz minisztériumi alkalmazottakkal, a  halhatatlan amerikai tapasztalat szellemében: „Ilyen emberekkel huzakodni olyan, mintha az ember egy disznóval birkózna. Mind a ketten sárosak lesztek, de a disznó még élvezi is!”