Mindig öröm, amikor összejön a család. Amikor a családtagok, barátok, rokonok, ismerősök, összeülnek, és komolyan elgondolkodnak a jövő fölött. Azt hiszem, valami ilyesmi történik most, ebben a teremben is. Önök előtt áll itt, egy reményeink szerint szimpatikus csapat, az egyedüli értékelhető magyar listáról. Bennünket az különböztet meg a másik 320 képviselőjelölttől, hogy a magyar közösség szempontjából mindenki elmondhatja: ezek a mieink. Az egyedüli magyar lista.

Képviselőtársaim röviden elmondtak három dolgot Önöknek. Elmondták, hogy mi, magyarok itt, Európa közepén az elmúlt ezerszáz évben létrehoztunk egy kultúrát, államot, egy olyan viszonyrendszert és egy olyan építményt, amely tiszteletet érdemel, s amire mindenki joggal néz fel.

A balassagyarmati jól felszerelt Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet a közelmúltban felajánlotta segítségét a határ szlovákiai oldalán elő polgároknak, hogy azokban az esetekben, amelyeknél az idő kulcstényező, illetve amennyiben egy-egy kivizsgálásra egészen Besztercebányáig vagy Nyitráig kellene utazniuk, gyorsan és rugalmasan elvégzi a kívánt orvosi ellátást, feladatokat. Elsősorban az agyvérzéssel és agyi érelzáródással, a baleseti sebészettel, nőgyógyászati-szülészeti ellátással, illetve bizonyos pszichiátriai kezelésekkel kapcsolatos orvosi ellátásról lenne szó.

A kezdeményezést a Nagykürtösi járás polgármesterei is támogatják, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül. A polgármesterek, a régió szülöttjeként felkértek az elképzelés támogatására, s május 7-én már a konkrét megvalósításról tárgyaltam dr. Szabó Géza igazgató főorvossal, akivel megegyeztem abban, hogy május végén Budapesten, június elején pedig Pozsonyban, az illetékes minisztériumokban közösen lépünk fel az elhalálozási ráta csökkentése érdekében a régióban a fent említett esetekben is.

A Lisszaboni szerződés egy új lehetőséget kínál számunkra e téren is: európai kezdeményezést indíthatunk az ügyben, hogy a számbeli kisebbségben élő európai polgárok jogai alapjogokká váljanak az EU-ban, s az őshonos kisebbségek identitása, nyelvük, kultúrájuk, iskolarendszerük fennmaradása és védelme az EU kiemelt érdekévé váljon.

Nem szabad megfeledkeznünk azokról a gondokról sem, amelyek ma is nyomják közösségünk több tagját.  Az állampolgárság kérdését tovább kell vinni, a Beneš-dekrétumok ügyét úgyszintén. Napirenden kell tartani a nyelvhasználat és az oktatásügy kérdéseit is. Erőteljesebben kell képviselni a szlovákiai magyarság ügyeit az Európai Parlamentben és az egyéb fórumokon.     

Vasárnap a TA3 hírtelevízióban részt vettem egy beszélgetésen, amelyet Malina Hedvig ügyével kapcsolatban tartottak. A beszélgetés során többek közt elmondtam, hogy

hihetetlenül primitív történetnek tartom mindazt, amit Malina Hedviggel tesznek, és a vele szemben alkalmazott hatalmi módszerek a volt kommunista rendszer hírhedt titkosszolgálatának, az ŠTB-nek a  módszereihez hasonlíthatók. Véleményem szerint Robert Fico miniszterelnök és Robert Kalinák belügyminiszter kicsinyes bosszúszomja az, ami az ügy mozgatórugója, s ez elítélendő.

Azt is sajnálatosnak tartom, hogy Iveta Radičová kormányának két volt minisztere, Lucia Žitňanská volt igazságügyi miniszter és Rudolf Chmel, a kisebbségekért is felelős volt miniszterelnök-helyettes 2011-ben becsapta Malina Hedviget azzal, hogy egy semmit nem jelentő megállapodás aláírásával rávette a lányt, vegye vissza beadványát az Európai Emberjogi Bíróságról. Meggyőződésem, hogy azóta az Európai Emberjogi Bíróság már döntést hozott volna, s szinte száz százalékos biztonsággal állítható, hogy Hedvig megnyerte volna az ügyet, hiszen Szlovákia nem, hogy nem biztosította számára a korrekt bírósági eljárást, hanem üldözte őt.  

Éppen az ilyen esetek kiszűrésére írtam alá annak idején, miniszterelnök-helyettesként Strasbourgban az Európai Emberjogi konvenció kibővítését azért, hogy az állampolgárok hatékonyabb védelemben részesülhessenek a saját államukkal szemben, ha szükségük lehet erre. A blogomon is kikeltem a lépés ellen, amikor megtudtam, hogy Hedvig visszavetette az ügyet az Európai Emberjogi Bíróságról, a szakmai érveim máig megtalálhatók ott.

Garantálom, hogy ha az MKP listájáról bárki EP-mandátumot kap a választóktól, az első ügyek egyike lesz, hogy Hedvig esetét újra visszavisszük az európai fórumok elé. 

Európai ügyekért felelős volt miniszterelnök-helyetteskent hogyan emlékszik az  Unióba való belépés éveire, az előcsatlakozási tárgyalásokra? Mik voltak akkoriban a legnagyobb nehézségek?

Én ezt a portfóliót 2002 decemberében vettem át, s nagyon meglepődtem, hogy elődeim mennyire elhanyagolták a felkészülést az EU-tagságra. Persze, elismerem, hogy a legnagyobb késést a mečiari időszakban szenvedtük el, amikor mindenki a környező államok közül építgette magát, mi pedig visszafelé haladtunk. Ám azt is hozzá kell tennem, hogy Pavol Hamžík sem kezelte súlyának megfelelően ezt a témát, le is kellett mondania egy csúnya korrupciós ügy miatt, ami éppen az európai alapokat érintette. 2003-ban sok támadás ért engem is, de mindenki elismerte, hogy a késés az előző 8 évben történtek miatt van. 2004-re kiegyenlítettük a lemaradásunkat, van egy kedves fényképem, amelyiken az EU nagykövetével parafáljuk azt a dokumentumot, amelyik elismeri, hogy Szlovákia mindenben teljesítette a felvétel feltételeit.

Az Európai Szegénységellenes Hálózat az európai parlamenti választás kapcsán Válasszuk a szociális Európa híveit címmel kampányt indított. A kampány célja a szociális kérdések előtérbe helyezése és az Európai Parlament szerepének növelése a szociális kérdéseket illetően az európai politikában. A kampány részét képezi az is, hogy Szlovákia EP-képviselőjelöltjeit felkérték egy nyilatkozat aláírására, amelyben kötelezettséget vállalnak, hogy megválasztásuk esetén támogatják a Szociális Európáért Paktum előkészítését, valamint az európai szegénység, a szociális kirekesztés és egyenlőtlenségek, illetve a diszkrimináció elleni küzdelem és a demokrácia, valamint a polgári társadalom megerősítését célzó európai stratégia kidolgozását, beleértve a szegények képviselőinek évenkénti meghallgatását az Európai Parlamentben.

A szegénység elleni küzdelemről szóló kötelezettségvállalást április 29-én az MKP listavezetőjeként én is aláírtam. Európa jelenlegi két legnagyobb problémájának az egyes etnikai csoportok, kultúrák és nemzetek egymás mellett élésének megoldatlanságát és a szegény és gazdag réteg közti növekvő különbséget látom, ez a két problémakör megoldatlansága nem várt konfliktusokat idézhet elő, ezért is tartom fontosnak a fenti problémákkal szembeni harc minden formáját.

Láthatjuk, hogy sokan nagyon erős kritikával illetik az Európai Unió működését. A kritikák nagy része jogos. Az Európai Unióval is az történt, amit Parkinson törvénye minden bürokráciára érvényesen kritizál: egy nagyon szép és jó gondolatra, az európai együttműködés és együvé tartozás gondolatára rátelepedett egy túlburjánzott, érzéketlen bürokrácia, s az bizony gyakran nem az emberek valós problémáival foglalkozik, hanem öncélú butaságokkal. 
Ezen változtatni kell. A bürokráciát korlátozni kell, az EU működését normálisabbá, emberközpontúvá kell tenni. Nem az EU-ból való kilépés a megoldás, hanem az Európai Unió megreformálása. 
Az EU-nak ugyanis sokat köszönhetünk. Az EU-tagság a kis országok számára a gazdasági és politikai kapcsolatok sorát teremti meg, olyanokat, amelyek a nem tagországok számára elérhetetlenek. Nézzünk csak körül: Magyarországon is, Szlovákiában is sok fejlesztést, beruházást láthatunk. Ezek 60 százaléka EU-s pénzből valósul meg, további 30 százalékuk pedig a magántőkének köszönhetően. Az állam maga alig fejleszt, ahhoz adókat kellene emelni, s az nem igazán járható út. Ráadásul a magántőke is olyan helyre megy, ahol ismertek és harmonizáltak a játékszabályok, s ahol biztonságban érzi magát.

A jó eredmény elérése közösségi prioritás

Ha elfogadjuk azt a gondolatmenetet, hogy 2010 óta nincs hatékony képviselete a felvidéki magyarságnak a szlovák parlamentben, akkor láthatjuk, hogy messze nem csak a listán szereplő 13 jelölt küzdelméről van szó, még csak nem is az MKP struktúráinak életképességéről csupán. A felvidéki magyar közösség érdekeinek érvényesítéséről és közösségi erejének újraszervezéséről ad majd képet a végeredmény. Egy vállalható eredmény lelkileg is megemelné és megerősítené a közösséget, a rossz eredmény viszont többszörösen negatív hatással volna ránk.
Ha ugyanis nem lesz elkötelezett magyar képviseletünk az Európai Parlamentben, érdemben még a hangunkat sem tudjuk hallatni nemzetközi szinten, az érdekeink képviseletéről már nem is beszélve. 13 képviselő viszont biztosan ott lesz Szlovákiából. Már ismertek a politikai pártok választási listái, s látható, hogy a szlovák jelöltek közül senki nem viseli majd a szívén a szlovákiai magyar közösség és Dél-Szlovákia érdekeit. 
Ismét csak magunkban bízhatunk, ott kell lennünk, ahol a döntéseket előkészítik és meghozzák. Itthonról lehet (és kell is) kritizálni az EU működését, de érdemben csak akkor tudunk hozzászólni az EU tevékenységéhez, ha jelen vagyunk az arra létrehozott testületben.

Miután hétfőn nem tudok részt venni az MKP járási konferenciáján, az alábbi üzenetet küldtem a konferencia küldötteinek:

Tisztelt Elnök Asszony, tisztelt Küldöttek, kedves Vendégek!

Megtiszteltetés számomra, hogy legalább így, közvetett módon szólhatok Önökhöz, s megértésüket kérem, hogy előre lekötött programom miatt nem tudok személyesen is jelen lenni az Önök konferenciáján. Biztos vagyok benne azonban, hogy holnapi királyhelmeci programunkon a személyes találkozást mindannyiukkal megejthetem. Szeretettel várom tehát Önöket a holnapi, könyvbemutatóval összekötött beszélgetésre.

Fontos időket élünk. Most azért kell megerősítenünk sorainkat, hogy az elkövetkezendő két megmérettetésen sikeresek lehessünk.

Az Európai Unió időszerű kérdéseivel és híreivel foglalkozó EurAktiv.sk internetes portál fokozatosan online beszélgetéseket készít az egyes pártok európai parlamenti választási listavezetőivel. Április 3-án Csáky Pállal, az MKP választási listájának vezetőjével készült online beszélgetés a honlapon, amelynek összegzése az alábbiakban olvasható.

10 hét, 10 kérdés

Az MKP a 2010-es és 2012-es parlamenti választások alkalmával is tisztességes mennyiségű szavazatot kapott, de ez sajnos nem volt elég a parlamentbe való bejutásra. Az MKP-t kétszer a részvételi arány zárta ki a szlovák törvényhozásból, mivel a szlovákok lakta területek polgárai nagyobb arányban vettek részt a szavazáson, mint a magyar polgárok.
Szerintem kisebbfajta katasztrófa volna, ha az elkötelezett magyar képviselet a szlovák parlament után az európai parlamentbe sem jutna be. A szlovák kormány azután tényleg azt csinálna velünk, amit csak akar. 
A bejutáshoz tehát legalább 5 százalékos eredményt el kell érni. Láthatjuk, hogy ez milyen nehéz. Le kell tehát győzni a kételyeket, s nem elég csupán elmenni szavazni. Oda kell figyelnünk egymásra, el kell vinnünk barátainkat, rokonainkat, családtagjainkat, munkatársainkat is. Május 24 munkanap kell, hogy legyen minden elkötelezett MKP-s számára.
S ne feledjük: a csomag alján levő, utolsó ív a miénk: a 29-es. Azon lehet két jelölt számát bekarikázni.

Három tétje van:

 – Szlovákiából ott lesz 13 képviselő. Lesz közöttük elkötelezett magyar?

 – Fel tudja hívni egy új, EU-kapcsolatokkal rendelkező képviselet az EU figyelmét Dél-Szlovákia specifikus problémáira, és tud olyan szinten lobbizni, hogy a szülőföldünkre is jusson pénz, jöjjenek ide is beruházások és teremtődjenek munkahelyek?

 – Az EU az elkövetkezendő időszakban fogja újrafogalmazni önmagát. Ott leszünk mi is a képben, vagy elég, ha a Smer, a KDH vagy az SDKÚ képviselői lesznek csak ott ennél a folyamatnál? Megadjuk magunkat?

Elkötelezett magyar képviseletet az EP-be!

Az MKP Országos Tanácsa 2014. február 15-ei ülésén elsősorban a közelgő európai parlamenti választásokkal foglalkozott. Megállapította, hogy a polgárok között számos jogos kritika fogalmazódik meg az Európai Unió működésével kapcsolatban. A kifogások nagy részét az OT tagjai maguk is osztják, ám a kérdés felelősségteljes értékelésekor hangsúlyozzák, hogy az európai együttműködésnek nincs alternatívája. Kívánatos tehát az EU működésének javítása, hogy az a polgárok érdekeinek magasabb rendű figyelembe vételével fejtse ki a jövőben a tevékenységét. Azt is fontosnak tartjuk, hogy a Lisszaboni szerződés alapján európai kezdeményezés induljon a történelmi kisebbségi közösségek jogainak hatékonyabb védelmére az EU részéről, az MKP ebben a kezdeményezésben vezető szerepet kíván játszani.

A fentiekből az derül ki, hogy katasztrofális következménnyel járna a felvidéki magyarság számára, ha a szlovákiai 13 EP-képviselő között nem lenne elkötelezett magyar képviselet. Ebben az esetben teljesen kiszolgáltatottakká válnánk, a Smer és a szlovák politikai pártok ellenőrizetlen európai politikát folytathatnának.

Milyennek látja napjainkban az Európai Uniót?

Mi ezer éve európaiak vagyunk, az európai civilizáció személyiségünk kitörölhetetlen része. Európában – a kilencvenes évek balkáni tobzódását leszámítva –70 éve nincs háború. Az elmúlt évszázadban soha olyan könnyen nem léphettünk át országhatárokat, mint az elmúlt évtizedben. Az Európai Unió tehát komoly értékeket is hordoz, bár sajnos van sok bosszantó hiányossága is. Én azonban hiszek abban, hogy Európa megreformálható. Az Európai Unió utóbbi évekbeli működését szemlélve az az érzésem, hogy Parkinson törvénye terpeszkedett rá Robert Schuman keresztény filozófus és politikus eredeti szép elképzelésére, az európai együttműködésre. Egy gyakran érzéketlen és tehetségtelen bürokrácia nehezíti sok esetben az EU hatékony működését, ezen változtatni kell. Szeretnék tehát hozzájárulni az Európai Unió működésének oly kívánatos reformjához.

A naivitást bünteti a történelem

Térjünk azonban vissza gondolatmenetünkhöz: hogy kezeltük mi, magyarok a kérdést a 20. század folyamán? Milyen hibákat követtünk el – és főleg merre lehetnek manapság a kitörés irányai?

Kívülről nézve bennünk, magyarokban van egy érdekes – és szerintem értékes – tulajdonság, amely az egyik oldalról nézve nagyon méltánylandó, ám más koordinátákból szemlélve a dolgot ez a tulajdonság az átlagosnál sebezhetőbbé tesz bennünket. Bizonyos helyzetekben túlontúl úriember módra viselkedünk, túl nyílt sisakkal harcolunk. Van úgy, hogy ez már az ön- és közveszélyesség határait súrolja. A fő probléma abban van, hogy az ilyen nagyvonalúságra a válasz legtöbbször nem nagyvonalúság a partnerek részéről, hanem az ő érdekeik cinikus felsrófolása. A legjobb példa eme úriember-viselkedés illusztrálására Teleki Pál viselkedése 1921-ben, amikor IV. Károly visszatérési kísérlete után lemondott miniszterelnöki posztjáról, továbbá híres munkája, a Carte rouge, avagy a Vörös térkép, amely a népszámlálás eredményei alapján lett volna hivatott arra, hogy alapjául szolgáljon a politikai határok igazságosabb megvonásához – s legvégül halála 1941. április 3-án, a jugoszláv-magyar örök barátsági szerződés megszegése után. Ez a gondolkodásvonal néha egész a kabaré szintig fokozódik – lásd azt a történetkét, amely szerint Horthy legbelsőbb köreiben tényleg felmerült egy olyan lehetőség mérlegelése a húszas években, hogy a Csallóköz hovatartozását döntse el egy Horthy-Masaryk bajvívás.

Ez a gondolkodásmód sajnos máig meghatározó nagyon befolyásos politikai körökben, s a magyar politika ezt mintha nem lenne képes súlyánál fogva kezelni. S talán a történészek is jobban igyekezhetnének néhány nemzetközi tudományos konferencia megszervezésével körüljárni azt a gondolatkört, hogy a történelem nem 1918-ban kezdődött.

Ezen a ponton megint egy szomorú történet jut eszembe. Budapesti történész barátom kérdezte kollégájától a minap felháborodva, egy új szlovák-magyar történészi szöveggyűjteményt lapozgatva, amelynek szlovák és magyar társszerzői vannak, s amelyben több komoly csúsztatás is szerepel a magyar történelemről: „Hogy adhattad a nevedet egy ilyen torz szöveggyűjteményhez?” „EU-s pályázatot nyertünk” – volt a válasz – „és csak akkor számolhattunk el vele, ha mindkét fél aláírja a végelszámolást. Nos, a szlovákok nem voltak hajlandóak változtatni a szövegen, mondván, máskülönben nem írják alá a záródokumentumot. Kényszerhelyzetben voltunk, meg kellett hátrálnunk.” 

Mint a politikában…

Beneš, a legnagyobb törpe

Azt is látnunk kell, persze, hogy annak az attitűdnek, amelyet  beneši hozzáállásnak nevezünk, mélyebb gyökerei vannak – s azok több vonatkozásban élnek napjainkban is.  

„A nemzetállam megteremtését célzó csehszlovák politika szerves részét képezte a magyar kisebbség likvidálása, megsemmisítése. Ez körülbelül azt a félmillió lakost fenyegette, akik Szlovákia déli határának mentén éltek, azon a területen, amelyet 1938-ban Magyarország Hitler szövetségeseként szállt meg. A magyar kisebbség megsemmisítésének kiagyalói, Beneš köztársasági elnök és politikai köre, úgy vélték, hogy a magyar kisebbséggel ugyanúgy járnak el, mint a német kisebbséggel. 1943-tól kezdődően a magyarokat a németekkel azonos elbírálás alá vették, mindkét kisebbséggel szemben ugyanolyan intézkedéseket terveztek, mindkettőnél a Münchenért való kollektív bűnösség vádját hangsúlyozták, felelőssé tették őket a köztársaság szétveréséért és a megszálló hatalom szörnyűséges tetteiért. Mivel Csehszlovákiának sem sikerült megszereznie a nemzetközi támogatást a magyar kisebbség kitelepítéséhez, a kormány csaknem minden lehetséges eszközt felhasznált arra, hogy célját elérje: a kitelepítésen kívül szorgalmazta a lakosságcserét, megpróbálkozott a lakosság elűzésével, ún. reszlovakizálást és belső kolonizálást hajtott végre. Ennek ellenére célját nem sikerült elérnie, nem sikerült megszabadulnia a magyar kisebbségtől. Törekvései azonban így is mintegy félmillió – nem csupán magyar nemzetiségű – lakos szenvedését eredményezték.” ( Karel Kaplan: Csehszlovákia igazi arca. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 96. o.)

Nos, így látják Beneš és a magyarok viszonyát a cseh történészek. Néhány évvel azelőtt viszont, ehhez a Benešhez ment el panaszkodni Károlyi Mihály. Ha most idézném a cseh történészek ezzel kapcsolatos, humorizáló, értetlenkedő és gonoszkodó véleményeit, az szétfeszítené egy ilyen tanulmány kereteit. Mint ahogy azon is mosolyog napjaink szlovák publicisztikájának egy része, hogy Magyarország néhány politikusa ma is politikai fedezet nélkül dicséri Robert Fico miniszterelnök országlásának egyik-másik elemét – talán azért, mert azt reméli, hogy nagyvonalú válaszra nyer vele Pozsonyban. A nagyvonalúsághoz azonban belső nagyság kell: a mosolygás ilyen vonatkozásban nem nagyvonalú gesztus a szlovák politikusok részéről, hanem nevetés. Annak a diadalmas tudomásul vétele, hogy Magyarország néha átgondolatlanul cselekszik és politikai ellentételezés nélkül is pacifikálható.

Száz évvel ezelőtt tört ki az első világháború

Trianon tehát – és az egész versailles-i békerendszer – valóban Európa rossz emléke, sok baj okozója. Régen túlélte magát, a valóságban sosem működött pozitív hozadékkal, s az első világháborúnál nagyobb katasztrófába: a második világháborúba sodorta az emberiséget. Az 1919-es békekonferencián részt vevők közül azok, akiket nem elvakultság és bosszú vezetett, már akkor látták, hogy ez egy alapjaiban rossz döntéssorozat. Nem véletlen, hogy a békeszerződéseket az amerikai szenátus soha nem hagyta jóvá, mint ahogy Oroszország és később a Szovjetunió sem ratifikálta azokat soha. Talán a legjellemzőbb lehet a ponton az amerikai kormány két magas rangú tisztviselőjének leveléből idézni, amelyeket Wilson elnöknek írtak. William Bullitt: „ Kormányunk most beleegyezett abba, hogy a világ szenvedő népeire új elnyomás, leigázás és feldarabolás várjon, új háborús évszázad.” Walter Lippmann: „Nézetem szerint az Egyezmény nemcsak szűklátókörű és rosszhiszemű, hanem a legnagyobb mértékben meggondolatlan is.” Szintén nagyon kritikus volt a szerződésekkel kapcsolatban a világhírű közgazdász, John Maynard Keynes, aki a brit delegáció tagja volt, de lemondott tisztségéről. „Hogyan várhatja tőlem, hogy tovább segédkezzek ebben a bohózatban, s megpróbáljam megvetni a franciák szerinti, úgymond igazságos és tartós háború alapjait?” – írta a brit miniszterelnöknek.

Száz éve kezdődött az első világháború

Birtokon bévül és kívül      

A probléma gyökere ugyanis abban van, hogy a békediktátumok  igazságtalan hatalmi döntésekkel a birtokon bévüliek és a birtokon kívül rekedtek kategóriáját hozták létre, s ez utóbbiba elsősorban a magyarság került. Nem csupán abból a szempontból, hogy a nemzet egyharmada idegen fennhatóság alá került, hanem amiatt is, hogy egy viszonylag jelentős országból, amely a Monarchia részeként úgy-ahogy bele tudott szólni a nagypolitika ügyeibe, egy eszközeitől, forrásaitól nagyban megfosztott, eléggé kiszolgáltatott helyzetbe taszított, középkategóriájú ország lett. S aki az ilyen helyzetben meg akarja tartani életképességét, annak ajánlatos nagyon pragmatikusan szembenézni ezzel a helyzettel, és megvizsgálni a továbblépés összes lehetőségét – ezek után pedig átgondoltan és szisztematikusan cselekedni.

Viharos  évszázad I.

Száz évvel ezelőtt tört ki az első világháború

A kiindulási pont nem fényes: ha felülről nézve próbáljuk meg elemezni a huszadik század történetét, és szinte a csontokig leegyszerűsítjük alapvéleményünket, akkor tágabb térségünkről szólva az alábbi mondatot írhatjuk le: a lengyelek, a csehek, a szlovákok, a románok és többségükben – bár korlátozott mértékben – a délszlávok is lényegében megnyerték a huszadik századot. Mi, magyarok, inkább elveszítettük azt.

Pár perce telefonon felhívott az egyik német barátom az Európai Parlamentből. Azt mondta, hogy tegnap felhívta őt Ján Figeľ, és elpanaszolta neki (is és még négy kollégájának), hogy a jelöltjük (Pavol Hrušovský)  azért áll csehül, mert az MKP nem támogatja őt, és saját jelöltet állított. Figeľ arra kérte őt, beszélje rá az MKP vezetését arra, hogy vonjuk vissza Bárdos jelölését. Ő – mármint a német barátom, aki az Európai Néppárt vezetőségének tagja – ezt természetesen nem kéri tőlünk, a Néppárt meg végképp nem, de úgy tartotta korrektnek, ha tájékoztat Figeľ lépéséről.

Három fontos választás előtt állunk, amelyek közös tétje az, hogy képes-e a szlovákiai magyar közösség új energiákra lelni, tud-e növekedni önbizalmunk, jövőbe vetett hitünk.

A sikeres megyei választások után érezhető a reménykedés, az önbizalom növekedése. A magyar köztársaságielnök-jelölt megjelenése erősítette ezt a folyamatot. Érzésem szerint erősíti az összetartozás-tudatot is, s jó lenne, ha ez a felfelé ívelő pálya erősödőben lenne.

2014 nem csupán a választások éve lesz, hanem a visszatekintésé is. Negyed évszázaddal ezelőtt fontos változások történtek a világban, amelyek hatása meghatározza mai életünket is.

25 év nem kis idő egy ember életében. Amiben bizonyára meg tudunk egyezni: teljesen más világban élünk, mint negyedszázaddal ezelőtt. A mögöttünk lévő utat már bizonyára másként látjuk, erényeivel és hibáival egyetemben. Különböznek a prioritásaink, a tapasztalataink is. Ideje erről beszélnünk, annál is inkább, hogy ne ismételjük meg ezeket a hibákat az elkövetkezendő időszakban. Így az alábbi sorok is csupán vitaindítóként értelmezhetőek.

A témát több szinten, több oldalról tudjuk megközelíteni. Nézzük először a közeget, amelyben létezünk.

Biztonságpolitikai szempontból elmondhatjuk, hogy a világ, amelyben ma élünk, minden felemássága és kétségtelenül jelen lévő feszültségei ellenére biztonságosabb, mint a 25 évvel ezelőtti volt. A bénító bipoláris világ megszűnt, a Földet több százszor megsemmisíteni képes atomarzenálok szintje jelentősen csökkent. Ez persze távolról sem azt jelenti, hogy egy teljességgel biztonságos világban élünk – de a kihívások szintje, tartalma kétségkívül megváltozott. Megszűntek az általános, kötelező sorozáson alapuló tömeghadseregek –  persze, ez sem egy olyan téma, amelynek csak pozitív oldalai vannak: a fiatalemberek gyakran ott értek be férfiakká, s ezt a jelen berendezkedés rendszerei nem igazán tudták helyettesíteni.

Márai azt mondja, a jellem az, amit az ember akkor csinál, amikor úgy hiszi, hogy senki nem látja őt. Tehát amikor belső indíttatásból cselekszik, amikor valóban azt adja, ami a lénye.

Robert Fico meg azt mondja, hogy nem vette észre, hogy volt itt egy november is 1989-ben.

Miután tehát a választópolgárok 2010-ben összehoztak neki egy egypárti kormányt, bizonyos fokig azt teheti, ami a lénye. S láthatóan nem tud szabadulni ifjúkommunista beidegződéseitől.

Nem, ez az írás nem sikerhajhász utánérzés akar lenni Orwell 1984 című kiváló műve nyomán, csak az elkövetkezendő választási szuperévről akar véleményt mondani.

Négy választás vár minket jövőre.

Kezdjük hátulról, mert már most látni, hogy az lesz a legdurvább. A helyhatósági választásokról beszélek, ahol komoly közelharc várható a települések túlnyomó többségében. Ez a vetélkedés fogja meghatározni 2014 legfontosabb történéseit, s ez az esetek többségében sajnos nem lesz elkerülhető.

… Szlovákiában sok embernek görcsbe rándul a gyomra. Félelmetes kifejezés ez mindazok számára, akik csak az állam mindenek feletti hatalmában akarnak bízni. A kifejezést leszűkítő módon csupán annak egyik lehetséges jelentésére, a területi autonómiára próbálják értelmezni, holott az sokkal  szélesebb lehetőségeket takar. Az  autonómia a  demokratikus módon kialakított decentralizáció egyik formája, a központosítás  egyik lehetséges ellenpontja. Az Európai Unió számos tagországának alkotmánya tartalmazza ezt a fogalmat, amelynek megvalósítása eddig minden alkalommal bizonyítottan hozzájárult a többnemzetiségű társadalom belső egyensúlyának kialakításához. Nekem meggyőződésem, hogy a 21. századi arculatát kialakítani igyekvő Szlovákiában  ezt a kérdést is felelősséggel kell megvizsgálni, mint egy olyan elemet, amely ott is hozzájárulhat a társadalmi egyensúlyok oly szükséges kialakításához, a társadalmi kohézió növeléséhez. 2014 egyik meghatározó témája a szlovákiai magyarság számára az autonómia szlovákiai alkalmazásának lehetőségeiről szól majd.