Egypárti kormánya van Szlovákiának. A társadalom, a politika, a média lassan kezd alkalmazkodni az új helyzethez. Persze, a stratégia klasszikus szabályai is azt mondják, hogy a hatalom van lépéselőnyben.

A korrekt kritikát nem lehet megérzésekre építeni, meg kell várni a kormány lépéseit. A kormány pedig dörzsölten kezdi, láthatólag igyekszik csökkenteni a támadási felületeket. Persze, az is igaz, hogy csak most kezdenek kormányozni, eddig csak a hatalmi posztokra való felvonulás zajlott.

Egypárti kormány esetén nem árt, ha egy kisebbségi közösség konzisztensen és átgondoltan viselkedik. Az sem árt, ha van olyan fóruma, amely összehangolja a nézeteket és a tetteket.

Napjainkban sokakat ismét felháborít, ami a Malina Hedvig-ügyben történik. A főügyészség újból zaklatja őt, hat év után hazugságvizsgáló tesztnek kívánják őt alávetni, s ismét megszólalt – nem pozitív vonatkozásban – az ügyben Robert Fico miniszterelnök is.

Joggal mondhatja mindenki, felháborító, ami a lánnyal történik, a jogállamiság csődje ez. Egy láthatatlan hatalmi központ mintha a lány lelki megtörésére játszana, ami után, mint az ötvenes években, bevallja majd, hogy elejétől kezdve hazudott, sőt, esetleg ürgebőrbe bújt ügynökökkel is konspirált.

Ha komolyan vesszük a fentieket, fel kell tennünk a kérdést, ki a felelős ezért a helyzetért. 2011-ig joggal sorolhattuk: Robert Kaliňák belügyminiszter, Robert Fico miniszterelnök, a szlovák ügyészség, a rendőrség – és kiemelten a valószínűsíthető titkosszolgálati háttér.

Ez ma is igaz – hetven százalékban. Tavaly óta ugyanis a mai helyzetért társfelelősséget vállalt Malina Hedvig és ügyvédje is, valamint az a baráti-politikusi-vállalkozói háttér, amely hozzájárult ahhoz, hogy a lány ide jutott.

A szlovákiai magyar közélet figyelmét a közelmúltban az a hír keltette fel, amely szerint leült egy tisztázó beszélgetésre az MKP és a Most-Híd képviselete. A hír vegyes visszhangokat váltott ki a szlovákiai magyar társadalomban.

Az emberek egy része pozitívan fogadta az információt. Sokan a magyar egység újra megteremtése felé tett lépésnek fogták fel azt. 

Ez napjainkban túlzó és nem reális álláspont.

Többen figyelmeztetnek, hogy 2009-ig volt itt egy viszonylag egységes politikai képviselet, azt valakik önös érdekből megbontották, s míg fennáll annak a reális lehetősége, hogy ez a külön út a rajta járók számára személyes vonzatú haszonnal kecsegtet, addig itt nem lesz korrekció.

Trianon – és az egész versaillesi békerendszer – Európa rossz emléke. Régen túlélte magát, a valóságban sosem működött pozitív hozadékkal, s az első világháborúnál nagyobb katasztrófába: a második világháborúba sodorta az emberiséget. Az 1919-es békekonferencián részt vevők közül azok, akiket nem elvakultság és bosszú vezetett, már akkor látták, hogy ez egy alapjaiban rossz döntés-sorozat. Nem véletlen, hogy a békeszerződéseket az amerikai szenátus soha nem hagyta jóvá, mint ahogy Oroszország és később a Szovjetunió sem ratifikálta azokat soha. Talán a legjellemzőbb lehet a ponton az amerikai kormány két magas rangú tisztviselőjének leveléből idézni, amelyeket Wilson elnöknek írtak. William Bullitt: „ Kormányunk most beleegyezett abba, hogy a világ szenvedő népeire új elnyomás, leigázás és feldarabolás várjon, új háborús évszázad.” Walter Lippmann: „Nézetem szerint az Egyezmény nemcsak szűklátókörű és rosszhiszemű, hanem a legnagyobb mértékben meggondolatlan is.” Szintén nagyon kritikus volt a szerződésekkel kapcsolatban a világhírű közgazdász, John Maynard Keynes, aki a brit delegáció tagja volt, de lemondott tisztségéről. „Hogyan várhatja tőlem, hogy tovább segédkezzek ebben a bohózatban, s megpróbáljam megvetni a franciák szerinti, úgymond igazságos és tartós háború alapjait?”- írta a brit miniszterelnöknek.

Egyik kedvenc rajzfilmemben, a Macskafogóban van egy kedves rész: a derék egerek, megunva a galád macskák állandó támadásait, a Macskafogó nevű monstrum segítségével sorra elfogják és vegyi kezelésnek vetik alá őket. Az eredmény: a macskák rózsaszín ködökben látják a világon, tenyerükön hordozzák, puszilgatják, kényeztetik az egereket – mindaddig, amíg be nem üt egy újabb krach. Mert ez a világ már csak olyan: krachok jönnek, krachok mennek, s néha egész váratlanul be is ütnek.

A választások óta gyakran jut eszembe ez a jópofa rész. Az európai szocialisták nagyesküt tesznek, hogy ez a Fico már nem az a Fico, az ellenzék egy része szinte beleszerelmesedik a semmitmondó kormányprogramba, sőt, az új szeleket (?) szimbolizáló heccpárt, az Egyszerű (Együgyű?) Emberek egynémelyike állítólag meg is fogja azt szavazni. Az újságírók versengenek annak felfedésében, Maďarič és Čaplovič a bencés vagy a ferences rendbe lépett-e be titokban, hogy eme dimenzióval gyarapodva terelgesse Szlovákia jobb sorsra érdemes polgárait a szocialista jövő felé. Sőt: a magyar-martini vegyespárt a honi magyar sajtó egy részével együtt azon lelkendezik, hogy ha már miniszterelnök-helyettest nem érdemel a kisebbségi téma egy olyan országban, ahol minden ötödik állampolgár nem szlovák nemzetiségű, legalább egy kormánybiztost kineveznek eme célra, s az milyen jó megoldás lesz, mert – úgymond – jogkörei is lesznek.

Iveta Radičová (lehet, hogy átmenetileg) eltűnt a politikából, s ami utána maradt, az nem valami fényes. Az SDKÚ-KDH-MOSTHíd-SaS formáció visszahozta Ficót a hatalomba, a koalíciójuk által közel két év alatt megvalósult lépéseik jobb esetben is torzóként értékelhetők, s kormányzásuk időszakára mint a kaotikus kapkodások időszakára fogunk  visszaemlékezni.

Ez persze nem csak Radičová hibája, hanem az egész koalícióé.  Dzurinda és Mikloš intrikái, Sulík és az SaS tompasága, Figel és a KDH önzése, Bugár és a Most-Híd jellemtelenségei mind benne vannak ebben a folyamatban. De ott van Radičová alkalmatlansága is.

Elfoglalta helyét Robert Fico kormánya. A sajtó és a közvélemény egy része izgatottan arról beszél, mennyiben változott meg Ficó és a Smer, s mennyiben változtak a kormány régi-új tagjai, mennyire lesz más ez a kormányzás, mint az első Fico-korszak volt.

Semennyire. Maximum a csomagolás lesz csinosabb néhány hónapig. Amíg bírják az idegek, s amíg engedi a gazdasági-szociális-egészségpolitikai-oktatáspolitikai stb. helyzet.

Ilyen választási eredmény birtokában logikus, hogy a Smer legalább két ciklusra próbál meg berendezkedni. Ma nem lehet megmondani, sikerül-e ez nekik, ez számos tényezőtől függ. Az viszont kétségtelen, hogy számukra a stratégiai cél a legalább 2020-ig tartó kormányzás.

Tisztelt jelenlévők!

Laudációra kaptam felkérést, amelynek a díjazott nevének megismerése után örömmel teszek eleget. Miután azonban bonyolult világban élünk, előtte tisztáznunk kell, mi lehet elismerés tárgya és mi nem 2012-ben.

Sajnos közhely, hogy a szlovákiai magyar közösség a külhoni magyar közösségek közül az egyik legnehezebb helyzetben levő entitás. A rendelkezésünkre álló források alapján állíthatjuk, hogy a belső szellemi, erkölcsi támfalak eme közösség esetében sérültek a leginkább. Az évtizedek óta tartó, elnemzetlenítést célzó tudati masszírozás mintha most kezdene beérni. Csökkent a magyarsághoz való tartozás felemelő érzésének hőfoka, színmagyar vidékeken továbbra is jelentős a nem anyanyelvi oktatást kérő gyermekek, szülők aránya és a nemrégiben nyilvánosságra hozott adatok szerint nyugtalanságra okot adó a magyarság fogyásának aránya is. Egy szó, mint száz: rossz passzban vagyunk.

Nagyon kiélezett a helyzet a szombati választások előtt. Minden lehetséges – és mindennek az ellenkezője is.

Tényleg minden szavazat számíthat. Az Öné is.

Egyre többen vannak, akik úgy látják, nem jó irányba mennek a dolgok Szlovákiában. A politika öncélúvá vált, nem a valóban létező problémák megoldásával, hanem öncélú játszmák megvalósításával foglalkozik.

Pedig észre kellene venni, hogy az emberek minimum három dologra vágynak: a biztonság-kiszámíthatóság-stabilitás hármasára, munkahelyek megtartására és újak létrehozatalára és beruházásokra, kiteljesedési esélyeik növelésére.

Ijesztő a helyzet a szlovákiai választások előtt. A Gorilla-dokumentumok megmutatták, mennyire korrupciógyanús eszközöket alkalmazott vagy tűrt meg Mikuláš Dzurinda, Ivan Mikloš, Bugár Béla, Rudolf Chmel vagy Pavol Hrušovský. Bár érintett az ügyben Robert Fico is, őt viszonylag kíméli az ügy bomlasztó ereje.

Az emberek méltán dühösek. Miközben növekvő napi problémákkal küzdenek, áremelkedéseket, pénzhiányt tapasztalnak mindenütt a közszférában, ugyanakkor azt látják, hogy bizonyos politikusok és bizonyos multimilliárdosok százezres nagyságrendben tologatnak egymás zsebébe piszkos, törvénytelen pénzeket.

Három pilléren kell állnia a szlovákiai magyarság jövőjének: munkahelyek teremtésén és megőrzésén, az identitásunk erősítését garantáló kisebbségi törvény meghozatalán és beruházások biztosításán Dél-Szlovákiában - hangsúlyozta Csáky Pál kedden, Királyhelmecen megtartott előadásában. Csáky nehezményezte, hogy még a Radičová-kormány is mostohagyerekként tekintett Dél-Szlovákiára és a szlovákiai magyarságra. Ezen a helyzeten változtatni kell, hangsúlyozta az MKP politikusa.

Ronda dolog, ha egy párt léte és működésének alapfilozófiája hazugságra épül. Ettől rosszabb helyzet csak az, ha egy kisebbségi közegben tevékenykedő pártról van szó, ahol a párt sikerességén vagy sikertelenségén túl a közösség jövője is hangsúlyosan a tétek között van.

Tapasztalatból mondom, sok embert felháborít, hogy mennyi pénzt herdál el a Most november óta választási kampányra. Budapesti kultúraszervezői körökben azon röhögcsélnek vastagon, hogy a pesti énekesek nem tudnak annyit kérni, amit a Most kapásból meg ne adna nekik.

A múlt héten találkoztam egy szlovák ismerősömmel, aki egy szociológiai kapcsolatok kutatásával megbízott ügynökségben dolgozik. Elmondta, hogy figyelik a pártok választási kampányát, s eddigi szakmai felmérésük alapján az jön ki nekik, hogy a Smer után a Most költötte el a legtöbb pénzt a választási kampányra. Többet, mint az SDKÚ, a KDH, az SNS  vagy a 99%.

A felvidéki magyar közéleti személyiségek felhívást intéznek a szlovákiai magyar választókhoz, Dél-Szlovákia lakosaihoz, melyhez a megjelenés után pár órával máris sokan csatlakoztak.

Felhívás a szlovákiai magyar választókhoz, Dél-Szlovákia lakosaihoz

Emberformáló időket élünk. Értékvesztett, tudatosan befolyásolt közéletünkből kiveszett a józanság, az egyszerűség és a tisztelet. Szinte minden a pénzről, a vele összefonódott hatalomról, a tömegek félrevezetéséről szól.
Napokon belül olyan választások elé nézünk, melyeknél az elmúlt évtizedek hadakozásaiban megmentett értékeinket, a politikai hatalomra törő, hitelüket vesztett korrupt és populista erők már most megkérdőjelezik. Sajnálatos az is, hogy közösségünk önérdekű, felelőtlen politikai megosztását nem sikerült még a választások időszakára sem áthidalni, ezért fennáll annak a lehetősége is, hogy parlamenti képviselet hiányában kimaradunk az érdekérvényesítés folyamatából, de még a gátlástalanságok megfékezése érdekében sem lesz módunk ellenzéki erőként fellépni. Az utcai tiltakozások a gazdasági hatalommal összefonódott politikusok ügyeinek választások előtti tisztázását követelik. Támogatjuk mi is, hogy a visszaélések kivizsgálása minél előbb megtörténjen.

Az emberek ezekben a napokban mérlegelnek.
Van, aki csak szimplán elégedetlen közülük: úgy érzi, rossz irányba mennek a dolgok Szlovákiában. Ő változást akar.
Van, aki dühös is. Azt látja, hogy neki naponta filléres problémákkal kell küszködnie, ugyanakkor mindenféle szlovák és magyar gorillák százmilliókat csúsztatnak egymás zsebébe.
Van, aki úgy érzi, becsapták 2010-ben. Akkor másra szavazott, más elvárásai, másfajta reményei voltak. Mást kapott, mint amit remélt, s ezért kiábrándult azokból, akikre 2010-ben szavazott.

Jó ízlésű ember igyekszik gusztustalan vitáktól távol tartani magát. Vannak azonban helyzetek, amikor hallgatni vétek.

A Gorilla-ügy tőlünk függetlenül pattant ki. Tőlünk függetlenül állítja, hogy Bugár Béla elnökségének idején, 2004 és 2007 között az MKP-ban és az MKP vezetőségének háta mögött kialakult egy gazdasági lobbi, amely tisztátalan módszerekkel saját zsebre játszott. Egy független szlovák elemző csapat, a foaf.sk, hivatalos forrásokra hivatkozva állítja, hogy Bugár Béla és több, hozzá közel álló ember ebben az időszakban kezdett el vállalkozni és úgy tűnik, jelentős vagyonokra tettek szert. Ezeket nem szlovákiai magyar, hanem szlovák, tőlünk független források állítják.

2010-ben, a parlamenti választásokon kisebb „baleset” történt: az MKP, amely következetesen dél-szlovákiai szülőföldünk és magyar közösségünk érdekeinek védelmezőjeként nyilvánult meg, nem jutott be a szlovák törvényhozásba. Bejutott viszont egy szlovák-magyar vegyes párt, bár a választások másnapján mindenkit meglepett az a tény, hogy arról a listáról főként magyar szavazatokkal 7 magyar és 7 szlovák nemzetiségű képviselő jutott be a törvényhozásba.
Sebaj, mondták az örök optimisták, majd ezek tesznek valamit az érdekünkben. Az óriásplakátokon harsogva megígért dolgokból csak összejön valami. Talán végre egy gyorsforgalmi utat is kap a Csallóköz.

Nézi az ember a Focus közvélemény-kutató ügynökség tegnap nyilvánosságra hozott adatait és el-elgondolkodik fölöttük. 2010-ben szerzett tapasztalatai alapján tudja, hogy nem szabad ezeket az adatokat készpénznek venni, de azt is sejti, hogy félvállról sem szabad vennie őket. Valahol a fontos, de nem teljesen megbízható támpontok kategóriájában lehet őket elhelyezni.
Azt mondja az újság, hogy az a hír, hogy a Most-Híd bekerülne a parlamentbe, az MKP meg nem. Nos, első látásra, felületes ránézéssel így is lehet interpretálni a január eleji eredményeket.

Létezik véleményem szerint egy furcsa torzulás a szlovákiai magyar közéletben, így a szlovákiai magyar médiában is. Az egyoldalú, elfogult hozzáállás bizonyos dolgokhoz.
Vannak az egyik oldalon a kedvezményezettek, akiknek mindent tolerálni kell. S van az ellenpólus, akiken mindent  le lehet verni, még azt is, amit nem követtek el.
 Persze, tudom, ez a világ számos helyén így működik, s működött a múltban is. De az kétségtelen, hogy ez a hozzáállás hosszabb távon mindenütt több kárt okoz, mint hasznot.

Úgy néz ki, két dokumentum megjelenése több embert elgondolkodtatott. Az egyik az eredeti gorilla-anyag, amely nyíltan beszél arról, hogy Bugár Béla elnöksége alatt az MKP egy része nagyon elkutyult. 2001 és 2006 között a párt hivatalos struktúrái mögött fokozatosan kialakult egy  gazdasági csapat, amely saját zsebre játszott, s amely 2006-ban már azt akarta lediktálni az MKP vezetésének, kivel és milyen körülmények között léphetünk koalícióra.

Beszéljünk nyíltan: az MKP 2007. március 31-én megújult és  újból tiszta, elvszerű párttá vált.
Egyre több információt zúdít ránk az ún. Gorilla-ügy. Én úgy gondolom, helyes, ha mindenki, aki abban az időben fontosabb tisztséget viselt, véleményt mond a kérdésről.
Az MKP kongresszusa 2007. március 31-én leváltotta Bugár Bélát az MKP elnöki posztájáról és helyette engem választott meg a párt elnökének. Az fő ok az volt, hogy a pártban 2001 óta olyan egészségtelen, korrupciógyanús ügyek kezdtek felgyülemleni, amelyek ezt a váltást szükségessé tették.

Nőttek most egy kicsit a csehek a szememben. Tisztességgel elbúcsúztatták Václav Havelt – bár erre ráment az egész cseh ünnepi publicisztika: Havel csorgott minden médiumból. Még Klaus is képes volt visszafogni unszimpatikus cinizmusát: én pedig némi visszafojtott mosollyal emlékeztem vissza a nyolcvanas évek végére, kilencvenes évek elejére, amikor a cseh sajtó kissé lenézően azt írta Magyarországról, hogy egy kategóriában verhetetlenek: nagyon tudnak temetni (és újratemetni). Visszaemlékeztem erre a mondatra tavaly is, amikor a lengyelek Kaczinski elnöktől és sorstársaitól búcsúztak – méltósággal.

Egy új jelenség van felfejlődőben a szlovákiai magyar közéletben. Magyar szavazatokkal gyakran jutnak szlovák nemzetiségű jelöltek olyan posztokra, amelyeken azután nem igazán magyar választóik érdekeit képviselik. Most a szlovák-magyar vegyespárt listáján indul a Matica Slovenská egy volt (?) potentátja.