Egy új jelenség van felfejlődőben a szlovákiai magyar közéletben. Magyar szavazatokkal gyakran jutnak szlovák nemzetiségű jelöltek olyan posztokra, amelyeken azután nem igazán magyar választóik érdekeit képviselik. Most a szlovák-magyar vegyespárt listáján indul a Matica Slovenská egy volt (?) potentátja.

A színvonalromlás sok mindent minősít. Vladimír Mečiar annak idején a szép emlékű VPN-ben kezdte, majd Ján Ľuptákra fanyalodott, amikor támogatóra volt szüksége – s végül Robert Fico csinált belőle szekundánst.

Tavaly a szlovákiai magyar választók egy része is meglepődött azon, kiket juttatott szavazataival a parlamentbe. Június 13-án nem győztek csodálkozni azon, hogy bevittek a parlamentbe 14 képviselőt, amelyből 7 szlovák nemzetiségű volt. Persze, azokat a szlovákokat bizonyos fokig még demokratáknak is tekinthetjük (bár de facto az idén ők buktatták meg Radičová  kormányát). Peter Zajac és Ondrej Dostál ugyan nem tett értünk semmi különöset, de nem nyilvánult meg velünk szemben sem.

Most viszont ott van a Most listáján – sok egyéb furcsaság mellett – Martin polgármestere. Aki a Matica Slovenská nevű ultranacionalista szervezet egyik volt (?) vezetője. A régi bölcsek ugyanis azt mondják, hogy ha valaki egyszer belépett (Markuš idejében!!!) egy szervezetbe, azt bizonyára ezért tette, mert  egyetértett annak szellemiségével. A múltban a politikában is próbálkozott több párttal is, most ez jött össze. A Maticából ugyan állítólag kilépett, de a pszichológusok azt is mondják, hogy azok a személyiségjegyek, amelyek annak idején oda vitték őt, nem múlnak el nyomtalanul. Arról nem is beszélve, hogy az internet tele van az illető úr viselt  - gazdasági jellegű - ügyeinek elemzésével.

Martinnak kétségkívül joga van parlamenti képviseletre. DE biztos, hogy magyar szavazatokkal kell ezt elérniük?

Szerző: Csáky Pál  2012.01.03. 14:13 komment

süti beállítások módosítása