Elfoglalta helyét Robert Fico kormánya. A sajtó és a közvélemény egy része izgatottan arról beszél, mennyiben változott meg Ficó és a Smer, s mennyiben változtak a kormány régi-új tagjai, mennyire lesz más ez a kormányzás, mint az első Fico-korszak volt.

Semennyire. Maximum a csomagolás lesz csinosabb néhány hónapig. Amíg bírják az idegek, s amíg engedi a gazdasági-szociális-egészségpolitikai-oktatáspolitikai stb. helyzet.

Ilyen választási eredmény birtokában logikus, hogy a Smer legalább két ciklusra próbál meg berendezkedni. Ma nem lehet megmondani, sikerül-e ez nekik, ez számos tényezőtől függ. Az viszont kétségtelen, hogy számukra a stratégiai cél a legalább 2020-ig tartó kormányzás.

Mondjuk ki, erre komoly esélyük van. A társadalom és a politikai szféra állapota olyan, hogy most valóban egész pályás letámadásra játszhatnak. Két ciklusra köztársasági elnököt állíthatnak (nem kizárt, hogy 2019-re Robert Fico jelölésében gondolkodnak), 2013-ban győzhetnek a megyei választásokon, s 2014-ben mindenkit tönkreverhetnek az Európai Parlamentbe történő választásokon is. Ez utóbbi Robert Fico európai politikai ambíciói miatt is fontos számukra.

Tehetik: nincs ellensúlyuk. Az ellenzék darabokban hever, s minden jel arra utal, hogy az elkövetkezendő legalább két évben nem is lesz képes felkelni a padlóról.

Fico érdeke az, hogy ott tartsa őket, illetve, hogy tovább darabolja őket. Könnyű dolga van: a KDH (amelyet néhányan a márciusi választások előtt viccesen a jobboldal vezető erejének tituláltak) nem fog komolyan nekimenni a Smernek, ez se nem érdeke, sem a habitusából nem következik. A legvalószínűbb fejlemény az lehet, hogy  KDH tovább fogja folytatni színtelen-szagtalan, opportunista politikáját, s cserébe ezért relatív kegyelmet kap a Smertől. A politikai fő lövészárok vélhetően nem a Smer és a KDH közt jelenik majd meg.

Akkor hol?

Mondjuk, hogy az SDKÚ és a Smer között. Erre az SDKÚ bizonyára tesz majd kísérletet, ám ahhoz sem kell különösebben képzett politológusnak lenni, hogy megállapítsuk, ezek a kísérletek sikertelenek lesznek. Két ok miatt: az SDKÚ szürke háttere sáros, nem érdeke, hogy a Smerrel való totális ütközés során knockautolják. A másik: hiányzik a személyi feltétele egy ilyen ütközés sikeres véghezvitelének. Lehet kritizálni Dzurindát vagy Miklošt, tényleg amortizálódtak, ám az is világos, hogy kettejükön kívül az SDKÚ-ban jelenleg nincs fajsúlyos politikus. Az SDKÚ kispályás szintre süllyedt – épp az ő szűklátókörűségüknek köszönhetően is.

Vicces megállapítás, de az ellenzék valamire való része a két Don Quijote-i filozófiájú csapat lehet. Az SaS, amely a túlélésért fog küzdeni, illetve az Egyszerű Emberek, akiknek meg kell mutatniuk, hogy megjelenésük a politikai térfélen nem csak tévedés, egy átgondolatlan kisiklás volt csupán. Véleményem szerint egyébként mindkét csapatnak kevesebb, mint 50 százalék az esélye a sikerre.

Ott van még a Most-Híd, amely szerintem nem más, csak egy optikai csalódás. Úgy lesz ott, hogy nem lehet majd észrevenni. Magyarán: illúzió tőlük karakán ellenzéki magatartást várni. A Smer ellenőrzi a vállalkozásaikat, a pénzcsatornáikat, s a 2012-es választások még hangsúlyosabban megmutatták: ők tényleg vágóhíd, amely a megvezetett magyar szavazókat az MKP-ből a Smer-be hajtja át. (A Bugártól elpártolt több, mint 32 ezer szavazó nem az MKP-hoz tért vissza, hanem nagy részük a Smerre szavazott. Ez persze az MKP kritikája is.)

Summa summárum: a Smer maga van a pályán, majdnem azt teheti, amit csak  akar (kivétel a nemzetközi kötelezettségek).

Nos, ez egy rossz helyzet. Ha a Smerben demokraták lennének, akkor azt is mondhatnánk, hogy az európai demokrácia játékszabályai szerint ezt is túl lehet élni. Ha a Smer egy modern szociáldemokrata párt lenne, akkor azt mondhatnánk, hogy majd csak elevickélünk valahogy az elkövetkezendő időszakban is. Kár az elvesztegetett időért - de több is veszett már Mohácsnál.

De a Smer nem egy modern, európai szintű szociáldemokrata párt. A Smer egy bonyolult konglomerátum, amelyet a hatalom vágya tart össze, s amelynek meghatározó tagjai a nyolcvanas években szocializálódtak. Most történelmi lehetőséget kaptak arra, hogy megvalósítsák, ami a fejükben van, s amit eddig taktikai okokból bizonyos fokig álcázniuk kellett.

S ez az egész helyzetben a legnyugtalanítóbb. Az alapkérdés tehát: mennyire ravaszan tudnak majd egy bonyolult hatalmi játszmát megvalósítani úgy, hogy a céljaikat is elérjék és a vesztes célcsoportok se tudjanak akkorát kiáltani, hogy az az ő stratégiai céljaikat veszélyeztesse.

A szlovákiai magyarok ilyen vonatkozásban lényegében visszacsúsztak majdnem a nyolcvanas  évek szintjére. Előttük tornyosul egy jókora állampárt, amelynek minden hatalmi eszköz a kezében van, s amely megvalósíthatja minden nyílt és rejtett tervét a magyarok vonatkozásában is. S ami  leginkább észveszejtő: szlovákiai magyarok szavazatai is házzásegítették őket ehhez a triumfhoz. Ha bárki megnézi ugyanis az idei választási  eredményeket községi lebontásban, láthatja, hogy kompakt magyarlakta vidékeken, ahol 2009-ig  az MKP és a közöny viaskodott egymással, 2009 óta pedig a közöny, az öszvérpárt meg az MKP, most a Smer is megjelent reális politikai versenytársként. S hogy még cifrább legyen a dolog: a múlt héten mesélte nekem egy dunaszerdahelyi barátom, hogy március végén néhányan leültek sörözni, s politikáról is beszéltek. Kilencen voltak, mind a kilenc közülük egyetemet végzett ember. A kilenc közül ketten szavaztak az MKP-ra, ketten a Most-Hídra, ketten az SaS-ra ( el is mondták, miért, a józan ész azonnal megbénul, ha az érveiket hallja), egy az SDKÚ-ra, s kettő pedig otthon maradt. Az otthon maradottak aránya országos szinten magasabb, ám a sokszor lenézett szlovák régiók itt is derekasan átverték a dél-szlovákiai magyar járásokat. S éppen tegnap mondta valaki, hogy saját facebook-bejegyzése szerint nem vett részt a választásokon például Grendel Lajos Kossuth-díjas író sem. Magyarán: Grendel Lajos is távolmaradásával arra szavazott, hogy Ficónak minimum négy évre ellenőrizetlen hatalma legyen Szlovákiában. Ez is a felvidéki magyar realitás része.

Nos, így néz ki a mi közösségünk egy szelete. Feltételezem, hogy van, aki büszke is erre. Az én csendben kifejtett véleményem ez: visszahoztuk a nyolcvanas évek utószelét Szlovákiába.

Ne legyenek illúzióink: húsz évvel ezelőtt a szlovákiai magyar közösség sokkal koherensebb volt, mint most. Ezt Fico és szekundánsai is pontosan tudják.  Szlovákiai magyar vonatkozásban ma nem áll velük szemben komolyabb erő. Politikai erő: ez az egyedüli termínus, amit meg tudnak érteni, s amit respektálni tudnak. Nézzük meg a 2007-2010 között időszakot: a szlovákiai magyarság szervezettsége és politikai ereje volt az, ami akkor visszafogta Ficót és kormányát.

Hallom a javíthatatlan naivak szavait: ha a MKP és a Most-Hídra leadott szavazatokat összeadjuk akkor most mi lennénk a…

Ugyan már, senkik se lennénk. Minden normális ember tudja, hogy önbecsapás ezeket a szavazatokat mechanikusan összeadni. A Most-Híd szavazóinak egy része biztosan nem szavazott volna egy Most-MKP koalícióra, mint ahogy az MKP törzsszavazóinak egy része sem. Arról nem is beszélve, hogy Bugár vérszagot érzett, ezért nem akart koalícíót az MKP-val, egyszer s mindenkorra el akarta tüntetni a bűnjelet: volt pártját, amelyet oly erkölcstelen módon becsapott.

Hogy a távolmaradókból mennyien szavaztak volna egy ilyen formációra, kérdés. Emlékezzünk csak azonban 2010-re és a füleki polgármesteri választásra. A magyar többségű Füleken az MKP jelöltjének volt valós esélye a győzelemre, ő viszont nem vállalta a jelölést. Jött a volt polgármester alkoholgőzös ötlete, amely szerint az MKP támogassa meg a Most jelöltjét, s cserébe megkapja az alpolgármesteri posztot és még néhány egyéb vonzó helyet. Az emberek azonban átláttak a szitán, pontosan bemérték, hogy ez egy hatalomtechnikai trükk csupán. El is mondták a véleményüket: a magyar többségű városban nem a Most-MKP koalíció jelöltjét, hanem egy szlovák polgármestert választottak meg.

Nos, eljutottunk a magyar politikai térfél problémáihoz. Itt is két dolgot tehetünk: vagy szembenézünk őszintén a helyzettel, vagy hazudni fogunk magunknak és egymásnak. Az első esetében legalább teoretikus esélyünk van a gödörből való kikecmergésre. A második esetében csúszunk egyre lejjebb.

Tetszik vagy nem: a kiszolgáltatottság a legpontosabb szó, amely kifejezi mai és elkövetkező évekbeli helyzetünket. Nincs érdemleges erő, amit a szlovák igyekezetekkel szembe tudnánk állítani.

A Most-Híd parlamenti jelenléte sajnos inkább karikatúra, mint reális politikai tényező. Maguk is frusztráltak, joggal. Ezekben a napokban dobálják ki tucatszám az embereiket az állami hivatalokból. A meghülyített polgármestererek és vállalkozók, akik azt hitték, a Most támogatásával becsatornázzák magukat a költségvetés egyes fejezeteibe, nagyon hamar rájönnek majd, hogy tévedtek. Vicces lesz látni, ahogy eltáncolnak majd a „megbékélés filozófiájától”: nem az MKP-ba jönnek vissza, hanem függetlenek lesznek, vagy (újra) Smeresek.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a Most-Híd jövője Fico kezében van. A Pozsony-ligetfalusi csapat már a Smer klubjában van (Mede Vencel mindig is ott volt Glváč szivarzsebében), a Kassa-megyei Most egy lépésre van ennek a döntésnek a meghozatalától. S jönnek majd a szlovák szárny követelései: a 44 százaléknyi választó joggal fogja majd követelni esélyeit a Most-ban. Vicces lesz ezt a folyamatot kívülről szemlélni.

 Nincs jó helyzetben az MKP sem. Másodszor nekimenni a falnak, s másodszorra, egy reményteli időszakban de facto kevesebb szavazatot szerezni, mint két évvel ezelőtt, nehéz tapasztalat.

De nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ki lehet-e jönni ebből a gödörből, s ha igen, milyen eszközökkel. Egymás vállonveregetése kevés. Mindenki számára világos, hogy a – ma már – kevesebb, mint félmilliós magyarság kb. 90 ezres kemény maggal bír. Ezek azok a meggyőződéses magyarok, akiknek nincs szükségük kampányra, ők tudják, miért vállalják eszméiket és sorsukat, ők kitartanak az eszme mellett, és meggyőződésből választják az MKP-t.

De a számuk 2016-ban kisebb lesz.

Az MKP számára tehát  kardinális kérdés: tudja-e bővíteni a kört? Van–e software-je erre a folyamatra?

Az elmúlt két év útja azt mutatja, hogy nincs. Ebből a válaszból pedig komoly következmények kell, hogy sarjadjanak.

Summa summárum: a helyzet nem szívderítő. Fico a trónon, s még azt a játékot is megengedi magának, hogy azzal szórakoztassa a nagyérdeműt, mennyire megváltozott ( mennyire hatásosan tudja prezentálni mondjuk az egyik legérdekesebb mondatát, amely szerint nem vette észre, hogy itt 1989-ben bármiféle változás történt). A nagyérdemű pedig tapsol – a magyar kisebbségi-nagyérdemű is, amely az elmúlt hetek tapasztalatai alapján már azt sem mondhatja, hogy bármiféle szellemi vagy erkölcsi fölényre tarthatna igényt. Volt itt ugyanis egy komoly, nehézsúlyú ügy, a Gorilla: a sokszor lenézett szlovák társadalom részben (legalábbis a konzervatív része) azt mondta, hogy elutasítom ezt, nem akarok maffiaalapú társadalomban élni. Ez a hozzáállás bár bedarálta a részben vétkes SDKÚ-t, jócskán lefaragta az SaS-t, s pozícióhoz juttatta Ficót, mégis esélyt jelent a jövő számára.

A magyar  térfél viszont mint a tulkok gyülekezete: Bugár, Chmel, Simon - és pénzügyi támogatóik - csalásait nem akarják látni, hallani. Ennyire elerkölcstelenedtünk volna? - kérdezte tőlem nemrégiben egy Kossuth-díjas szobrászunk. Megmenthető egy ilyen társadalom?

Nem szeretném, ha bárki félreértené a szavaimat. Vagyunk többen, akik azt mondják: igen. Hiszem, hogy sokan vagyunk, akik azt mondják: nem adjuk fel.