Iveta Radičová (lehet, hogy átmenetileg) eltűnt a politikából, s ami utána maradt, az nem valami fényes. Az SDKÚ-KDH-MOSTHíd-SaS formáció visszahozta Ficót a hatalomba, a koalíciójuk által közel két év alatt megvalósult lépéseik jobb esetben is torzóként értékelhetők, s kormányzásuk időszakára mint a kaotikus kapkodások időszakára fogunk visszaemlékezni.
Ez persze nem csak Radičová hibája, hanem az egész koalícióé. Dzurinda és Mikloš intrikái, Sulík és az SaS tompasága, Figel és a KDH önzése, Bugár és a Most-Híd jellemtelenségei mind benne vannak ebben a folyamatban. De ott van Radičová alkalmatlansága is.
Évekig dolgoztam vele együtt egy kormányban, tudom, miről beszélek. A szakmai tudását egy pillanatig nem kérdőjelezem meg, ám azt se feledjük el, hogy Radičová imázsa a Kaník által érzéketlenül összegrundolt szociális megszorítások enyhítésén nyugszik. A második Dzurinda-kormányba jött egy kellemes kinézetű hölgy, aki figyelemre méltó szakmai érveléssel enyhített több társadalmi csoport helyzetén. Politikáról egyszer-kétszer beszéltünk csak vele, evidens volt, hogy ahhoz nem ért, s elnökválasztási kampányában is nagyon kellett vigyázni arra, mihez szól hozzá és milyen felkészítés után.
A fentieket végül is le sem kellett volna írni, köztudott információk. Van azonban egy jelenség, amely bár egyértelműen Radičová személyéhez kötődik, általánosabb érvényű, s ami fölött megéri egy picit elgondolkodni.
Olvasom a SITA hírügynökség 2012. március 2-ai jelentését Brüsszelből: „Iveta Radičová miniszterelnök csütörtökön elutasította annak a közös nyilatkozatnak a támogatását, amelyben a visegrádi négyek egyet nem értésüket fejezték volna ki amiatt, hogy az Európai Unió Magyarország ellen szankciókat alkalmazzon az EÚ költségvetési szabályainak be nem tartása miatt. … Figyelni fogjuk a magyarországi költségvetési politikát, és ha Magyarország tényleg olyan lépéseket tesz majd, amelyek megreformálják a költségvetést és konszolidálják azt, ezeket támogatni fogjuk – mondta Radičová. … Örülök neki, hogy Szlovákia jól teljesít az infrastruktúra fejlesztése, az oktatásügy és az egészségügy terén, valamint a foglalkoztatás kérdéskörében – tette hozzá a szlovák miniszterelnök.”
Nos, mint említettem, Radičová már nincs a porondon, s a dolog érdemi részét el lehetne intézni azzal, hogy egy hölgy Pozsonyból, akire Brüsszelben már senki sem figyelt, az EU csúcs szünetében a szlovák sajtóirodának összehordott hetet-havat. Kit érdekel, tényleg legyinteni lehetne rá - ha nem a szlovák-magyar reláció egy mélyen beteges jelenségéről volna szó. E fölött a magatartás fölött ugyanis véleményem szerint egy picit érdemes elgondolkodni.
Én valóban úgy gondolom, hogy Radičová nem lehet teljesen érzéketlen a magyarok dolgai iránt. A 2009-es elnökválasztás miatt nem lehet teljesen érzéketlen, amikor Dél-Szlovákia magyar szavazópolgárai impozáns módon kiálltak mellette, s minden erejükből igyekeztek gátat szabni a Gasparovič és a Smer által produkált vörös áradatnak. Emlékszünk még arra a térképre?
Persze, tudom én is, hogy a hála nem politikai kategória, s nem is erről van szó. Az elemi tisztességről lenne szó: arról, hogy ha valaki valamikor korrekt volt velem szemben, akkor nem rúgok bele, ha éppen nem muszáj. Ha pedig mégis megteszem, az engem minősít.
Egy kis intermezzo (halvány jellemrajz, ha úgy tetszik): a 2009-es elnökválasztás után Robert Fico kormánya keményített az államnyelvről szóló törvényen. Mi a tiltakozás mellett az alkotmánybírósághoz is kívántunk fordulni. A szükséges 30 képviselő helyett azonban csak 20 aláírásunk volt. Az MKP akkori elnökeként megszólítottam Hrušovskýt és Dzurindát, tudnának-e tíz aláírást adni. Elutasították a kérésemet – de azt mondták, ha bármelyik képviselőjükkel individuális módon meg tudunk állapodni, azzal kapcsolatban nincs kifogásuk. Nos, egyértelmű volt, hogy Radičovát szólítjuk meg legelőször. Egy nap gondolkodási időt kért – s utána elutasította a kérést. Pedig nem politikai véleménynyilvánításról lett volna szó, csupán egy aláírásról, amely lehetővé tette volna, hogy az alkotmánybíróság egyáltalán foglalkozhasson a kérdéssel.
Nos, az idei márciusi csúcson is… A magyarokkal ritkán szimpatizáló cseh kormány azt mondta, hogy nem kóser az Európai Bizottság Magyarországgal szembeni túlzott keménysége (legközelebb talán épp Csehországgal szemben lesznek ilyenek). Mondjuk ki együtt visegrádiak, javasolták, hogy ejnye-bejnye jöhet, de szankciók nem. A lengyelek azonnal csatlakoztak. S ki emelt vétót? Az a Radičová, aki ott csak (amerikai szlenggel élve) politikai béna kacsa volt, akiről mindenki tudta, hogy egy hét múlva már nem lesz miniszterelnök. Az ő számára nem is volt politikai tétje egy ilyen gesztusnak. Nem kellett volna semmi különöset csinálnia – csak (mondjuk) hallgatnia. Nečas kész volt elmondani a szöveget, s a lengyelek megtámogatták volna őt.
Nos, emiatt a tanulság miatt írtam le ezt az egész szerencsétlen történetet. Hányszor vagyunk tele, magyarok, irreális elvárásokkal a szlovákokkal szemben? Hányszor vagyunk, voltunk ellentételezés nélkül nagylelkűek? Persze, a megoldás nem az, hogy mi változzunk előnytelenül, hanem az lenne, ha a szlovák oldalon jelenne meg már néha egy kis nagyvonalúság is a magyarokkal szemben.
Ugyanabban az időben olvastam egy beszélgetést is Radičovával, amelyben kitért a szlovák-magyar viszony bizonyos összefüggéseire. Félelmetes, milyen zagyvaságokat is mondott. Megint, ha leköszönő miniszterelnökként legalább egy picit visszafogta volna magát…
S nézzük csak meg a fenti SITA-interjú további részleteit: az egy hét múlva leköszönő szlovák miniszterelnök bejelenti, hogy árgus szemmel fogják kísérni Magyarország költségvetési politikáját. Annak a Szlovákiának a miniszterelnöke mondta ezt, akinek kormánya 2011-ben 4,6 százaléknyi hiányt hozott össze Magyarország 3 százalék alatti eredményével szemben (tudom, tudom, a fenntarthatóság meg a teljes adósság, de mégis: Radičová kormánya alatt Szlovákiával is elfutottak a lovak). Meg azt mondja – egy héttel a parlamenti választások előtt -, hogy Szlovákia jól teljesít infrastrukturális téren (azért nincs máig autópálya Pozsony és Kassa között, azért járnak a szlovák miniszterek és állami hivatalnokok is Pozsonyból Kelet-Szlovákiába a magyar autópályákon, ugye?). Jól teljesítünk továbbá az oktatásügy és az egészségügy terén, mondotta. (Pont e két válságterületet kellett felhoznia? Ezért tüntettek a tanítók, az orvosok meg a nővérek azokban a hetekben az utcákon?) S a foglalkoztatás terén? Szlovákia az EU egyik legproblémásabb állama, különösen a hosszú távú munkanélküliség terén – ezt neki kellene a legjobban tudnia. Magyarországon 2011-ben az országos szintű munkanélküliség 11,2 százalék volt, míg Szlovákiában 13,5%. Ma is több mint húsz ezer szlovákiai polgár dolgozik magyarországi munkahelyeken. Ezt nem inkább meg kellene köszönni – ahelyett, hogy belerúgna a déli szomszédba?
Mondanám, hogy egy szerencsétlen hölgy szerencsétlen csapkodásainak nem kell nagyobb teret engedni, mint amennyit megérdemel. De maga a jelenség azért elszomorító.
