Még nem kapott kellő figyelmet a hír: az Európai Parlament petíciós bizottsága tényfeltáró látogatást tart Szlovákiában szeptember második felében. Elsősorban az Európai Szociális Alap felhasználásának körülményeit szeretnénk megvizsgálni.

Az történt ugyanis, hogy néhány petíció Szlovákiából, Romániából és Magyarországról sérelmezi, hogy az alapból származó pénzeket nem rendeltetésszerűen használják fel. Furcsa beruházásokra költik a pénzek nagyobbik részét, s nem arra, amire kellene: a hátrányos helyzetű emberek napi problémáinak megoldására, integrálásukra a társadalomba.

Visszaemlékszem 2014 nyarára, amikor komolyan mérlegeltem, hogy az Európai Parlamentben tagságot vállalok a régiófejlesztési bizottságban is. Arra gondoltam, hogy a régiófejlesztési kérdések és a régiófejlesztés kapcsán megpályázható pénzek felügyelete, a döntésekbe való beleszólás lehetősége hasznos lehet a felvidéki magyar közösségnek. A döntés előtt találkozót kértem az Európai Bizottság (az európai unió kormánya) illetékes főosztályán dolgozó jó ismerősömtől. A találkozó nagyon gyorsan létre is jött, s a gyors személyes beszámolók után arról kezdtünk el beszélni, hol vannak a gondok az európai regionális politikában, illetve miért olyan problémás és alacsony az alap eszközeinek szlovákiai merítése. Nagy meglepetésemre felém fordult és azt mondta: „Azért, mert Szlovákiában az átlagosnál is magasabb szintű a korrupció. Bizalmatlanok vagyunk a szlovák kormánnyal szemben, igyekszünk minél több pályázatot ellenőrizmi, és ez időbe telik. „

Meglepődtem, hogy mindezt olyan biztosan és olyan határozottan állította. Megkérdeztem tőle: „Ha annyi információtok van arról, hogy Szlovákiában erős a korrupció, miért nem léptek, miért nem mozgósítjátok az ügyben az illetékes rendőri szerveket?” „Mert nekünk arra is szükségünk lenne, hogy valaki feljelentést tegyen ellenük. Azokban a kérdésekben, amelyeket mi ki tudunk szűrni, lépünk, de az igazi, nagy fogáshoz szükségünk lenne arra, hogy a pályázók egynémelyike is hallassa a hangját, s együttműködjön velünk” – mondta.

Végül is a sors közbeszólt: azzal, hogy a Petíciós Bizottság alelnökének választottak, jórészt megakadályozták azt a lehetőséget, hogy tagja lehessek a regionális politikával foglalkozó bizottságnak is. Ám a fent leírt beszélgetés emléke máig itt motoszkál bennem: s most, amikor civil szervezetek nehezményezik, hogy a szlovák kormány és az illetékes minisztériumai néha nem korrekt, hanem inkább gyanúsnak nevezhető döntéseket hoznak, a bizottság úgy döntött, hogy ennek utánanézünk. Javaslatomra bekerült a megkérdezendő szervezetek közé a Carissimi is.

Most már csak jól fel kell készülni a dialógusra, minél több szakmai érvet felvonultatni, és minél több konkrét információval szolgálni, amely alapján a Petíciós Bizottság felléphet az Európai Bizottsággal szemben, de a szlovák kormánnyal szemben is.