Igen, ők az Unió formális vezetői, Juncker a Bizottságé, Tusk a Tanácsé. Formális vezetők, mert az EU történései egyre inkább azt mutatják, hogy Merkel kancellár nélkül vagy ellenére nem mernek lépni. Pár nap elteltével mondták egymás után január közepén, hogy az EU-ban nagyon komoly problémák adódhatnak, ha nem tudja kellő módon kezelni a migránsválságot és fenntartani a schengeni rendszert.

Mindkettőjük mögött komolynak mondható politikai múlt áll. Juncker hosszú évekig volt országa miniszterelnöke és pénzügyminisztere, bár ez az ország – Luxemburg – kis országként inkább amolyan őrgrófság, mégis Juncker formálisan ott lehetett a nagy európai asztalnál, és tanulhatott az igazi nagyoktól, Kohltól és Mitterandtól. 2014-ben a sors a mély vízbe dobta őt, ahol meg kellene mutatnia, mit is tud valójában. Az elvárásokat is maga fokozta saját maga irányában, hiszen inaugurációs beszédében azt mondta, az utolsó percekben vagyunk, hogy visszahozzuk az EU megkopott fényét és hitelét. Egy szimpatikusnak tűnő, de finanszírozását tekintve az elejétől kérdéses programot is indított, amelynek az volt a lényege, hogy növelje az EU versenyképességét és új munkahelyeket teremtsen, elsősorban a fiatalok számára.

Az élet azonban már csak olyan, hogy néha keresztbe is húz bizonyos történéseket. Megjelent a migráns téma, s egyszeriben elfeledkezett mindenki a Juncker-csomagról. Migráns-ügyben viszont Juncker teljességgel alájátszott Merkelnek, tehát egy rossz stratégiának: a kvótarendszert próbálta ráerőltetni az EU tagállamaira úgy, hogy senki nem tett semmit a migránstömeg megállításáért, ergo, senki nem tudta – és máig sem tudja –, mekkora is lesz az a tömeg, amelyet végül is szét kellene majd osztani. Juncker tehát sáros a mostani helyzet kialakulásában, ám igaz, hogy a felelőssége másodlagos. Az elsődlegesen a helyzetet tévesen megítélő felelős Merkel kancellár.

Juncker viszont egyelőre lojális hozzá, s ez nem tesz jót az EU-nak.

Tusk egy szimpatikus lengyel, aki egy bukó félben levő kormány vezető posztjáról landolt Brüsszelben. Jóval tapasztalatlanabb a nemzetközi politikában, mint Juncker, ugyanakkor nyitottabb és emberibb nála. Már decemberben üzent egy interjúban Merkelnek Londonból, hogy ő 28 tagállam érdekeit akarja képviselni, nem csupán egyét. S nálunk, az EPP frakcióülésén is nagyon nyílt volt: nyíltan beszélt arról, hogy nehezen kezelhetőnek tűnnek az ellentétek az egyes tagállamok között, s ez újabb komoly problémákat fog okozni. Ám nyíltan még ő sem tett olyan lépést, amely Merkel konokságát lett volna hivatott megtörni.

Az Unióban pedig pillanatnyilag csönd van, érezhető, hogy vihar előtti csönd. A sok nyitott probléma nyomaszt mindenkit, egyéniségek kerestetnek, akik új lendületet adhatnak a történéseknek.

Egyelőre nem látszódnak a téli homályban.

(Az írás a Szabad Újságban jelent meg)