Ültünk a frakcióülésen, jó két héttel ezelőtt Strasbourgban, és az európai politikai helyzetet elemeztük. Holland kollégáink az Ukrajnával kötött megállapodásról szóló, elutasító népszavazás eredményét értelmezték. S akkor elhangzottak azok a mondatok, amelyek mindnyájunkat megleptek.
A kolléga nyíltan elismerte, hogy a Hollandiában aktív politikai pártok közül a kisebbek próbálkoznak Európa-ellenes hangulatot szítani, s ennek az Ukrajnával kapcsolatos népszavazás csak az előjátéka volt. Hollandia ugyanis az EU egyik leggazdagabb állama, az egy főre eső jövedelem náluk a legmagasabbak közé tartozik – s ehhez az információhoz hozzá kell adni azt a jellemzést is, hogy a hollandokat Európa nyugati felén nagyon spórolósaknak ismerik. A protestáns etika legelkötelezettebb követői közé tartoznak, amely azt mondja, hogy a pénz, a vagyon, amivel rendelkezem, nem az enyém maradéktalanul, hanem megőrzésre – és főleg használatra – az Istentől kaptam. Nem szabad tehát felelőtlenül elherdálnom, jó gazda módjára kell gyarapítanom – de úgy, hogy azzal ne csak a személyem, hanem a családom és a környezetem is gazdagodjon. A hollandok így a legnagyobb nettó befizetők közé tartoznak az EU-ban, és több alkalommal készségesen segítettek Európa más nemzeteinek is. Kritikusaik – némi humorral – azt mondják, hogy „skótabbak a skótoknál”, illetve, hogy azon skótok leszármazottai, akiket már Skóciából is kiutáltak túlzott skótságuk miatt.
Közismert az a tény is, hogy az első világháború után sok magyar gyereket is kivittek Hollandiába pótszülőkhöz, hogy azok kicsit feltáplálják őket, ne kelljen itthon éhezniük. A holland-magyar kapcsolatok azóta is élőek, sok család között ma is élő kapocs van, s a hollandok előszeretettel jönnek Magyarországra is.
Most viszont másfelé figyelnek: Londonra. Holland kollégáink azt mondják, hogy nemzetük tagjaiban van egy fajta különös érzékenység a britek cselekedetei iránt. Ez némiképp meglepő, az ember azt gondolná, hogy inkább a kontinentális nagyhatalmak, Németország vagy Franciaország presztízse erős a hollandok között – de nem így van. A németek ráadásul nagyon elrontották a szimpátiát náluk a második világháború alatt – elannyira, hogy a holland királyi családban és a holland kormányban íratlan szabály, hogy nem használnak német terméket, szolgálati autóikat is a svédektől rendelik. Nemrégiben enyhe botrányt is okozott az a tény, hogy a holland királynő horogkeresztre hajazó motívummal „díszített” felöltőt viselt németországi látogatása alkalmával. A sajtó szerint ily módon is nyilvánvalóvá akarta tenni vendéglátói előtt, hogy vannak dolgok, amelyeket nem felednek – s ezek közé tartozik a második világháború alatti német megszállás problematikája is.
Most viszont más ok miatt vetik vigyázó szemüket Britanniára. Amennyiben ugyanis sikeres lesz a brit népszavazás júniusban az EU-ból való kilépésről, a holland euroszkeptikus pártok kis idő múlva maguk is kezdeményeznek hasonlót országuk kilépéséről az EU-ból. S a hollandok smucigságára való apellálással esetleg ők is sikeresek lehetnek. Miért is fizessék a holland adófizetők a magyar, lengyel, cseh, szlovák, román és bolgár infrastruktúra felújítását, amikor van a pénznek ezer helye náluk is?
Egy ilyen forgatókönyv viszont az Európai Unió számára végzetes lehetne. Nem marad tehát más hátra, mint reménykedni a britek józan eszének győzelmében. S attól talán megjön a hollandok felelősségtudata is.
