Veresegyház ma ünnepel - teljes joggal. A városban ma minden a Polgármester Úrról és az ő fél évszázados szolgálatáról szól. Ez bizony minden bizonnyal Guinness-rekord, s én csak azt sajnálom, hogy európai parlamenti kötelezettségeim miatt személyesen nem vehetek részt ezen a minden bizonnyal meghitt összejövetelen.
Szeretnék tehát gratulálni - először is a Polgármester Úrnak a megtett úthoz, s az elvégzett munkához. Évek óta figyelem Veresegyház mozgását, gyarapodását, s nem a kötelező tisztelet, hanem az igaz meggyőződés mondatja velem, hogy ez egy nagyon élhető, nagyon emberbarát város. Minden emberi léptékű itt - maga a polgármester is. Mert legyünk őszinték: nem lehetne ennyi ideig megmaradni egy ilyen kiemelt poszton, ha valaki csak hivatalnokként végezné ezt a munkát. Itt többről van szó: nem csak a nagyközség, majd később a város szeretetéről, az érte vállalt munkáról és a kockázatos döntések felvállalásáról, hanem az itt élő. s az ide költözött emberek tiszteletéről és megbecsüléséről is.

Mert a Polgármester Úr ezt teszi. Számos ittlétem alatt megfigyeltem, ahogy végigmegy a településen, s beszél az emberekkel. Nem a funkcionárius vonul át a városán, hanem az ember, egy a sok itt lakó közül. S mindenkihez van egy-két szava, akivel csak lehet, nem csak szót vált, de kezet is ráz. 
Jó négy évvel ezelőtt, amikor együtt mentünk végig a város utcáin, láttam, hogy mindenkire megpróbál odafigyelni. Megkérdeztem tőle, hogy lehet ezt fizikai-mentális energiával bírni, s erre azt válaszolta, hogy ez egy életforma. Ezt a funkciót csak így érdemes gyakorolni.
Na, mondtam erre magamnak, ezt megjegyzem. Tanuljak már valami érdemeset Veresegyház miliőjében. 
Rá egy évre a felvidéki MKP ünnepi kongresszust tartott, készültünk egy újabb választásra. Vendégként a meghívottak között ott ült Pásztor Béla is. Na, mondom, most felmondom a leckét neki. S felszólalásomban arra szólítottam fel az MKP képviselőjelöltjeit, hogy próbáljanak meg emberileg is közelebb kerülni a választókhoz, s naponta legalább kétszáz emberrel kezet fogni, mindenkihez szólni egy pár szót.
Fél évre rá ismét Veresegyházon voltunk, ismét együtt mentünk végig az utcán a Polgármester úrral. Megint csak megállt mindenki mellett, mindenkinek mondott valami kedveset, érdemlegeset. 
- Béla - mondom neki -, hogy lehet ezt így bírni?
- Ezt tőled tanultam! - méltatlankodott, s láttam a ravasz mosolyt a szeme sarkában. - Te parancsoltad Dunaszerdahelyen, hogy naponta 200 emberrel kell kezet fogni!

Nos, kedves Veresegyháziak, örülök, hogy mi, az Ipoly mente palócai ilyen sikeresen tudtuk meghódítani Önöket. Mert ez a mai ünnep Önökről is szól, a város polgárairól, akik ennyi alkalommal megválasztották Pásztor Béla urat. Így van, bizony, ez a legszebb egymásra utaltság: a Polgármester Úr megérdemli ezt a szép, gyarapodó várost, de a város is megérdemel egy ilyen polgármestert. Közlekedő edények, amelyek egymás nélkül nem létezhetnek.

Isten éltesse a jubiláló Pásztor Bélát és Isten éltesse Veresegyház minden polgárát!