Megértem a tisztelt olvasót, ha most azonnal átugorja ezeket a sorokat, bizonyára nagyon elege van már a menekült-témából. Ez viszont baj, mert Európa az ilyen, a szellemi energia szempontjából lemerült állapotban rossz döntéseket hozhat.

A jó hír ugyanis az, hogy a nagy, átfogó döntés még nem született meg ebben a kérdésben. S talán az sem túlzás, ha érzékeltetjük, hogy haladunk feléje.
A nagyon rossz hír viszont az, hogy kezdenek bemerevedni a szekértáborok, s ha ez túlnő egy szinten, ott már a minimálisra csökken az érdemi vita lehetősége. Sok olyan helyzetet megéltem már a politikában – a szlovákiai magyar „belpolitikában” is -, amikor már nem a tartalmi rész volt a fontos, hanem a győzelem önmagában. Melyik szekértábor tudja az adott pillanatban legyőzni a másikat.

S az ilyen helyzetben megszületett „döntés” az esetek többségében torzszülött volt.

Az európai politikában látszólag két pólus alakult ki. Azért mondom, hogy látszólag, mert lényegében tanácstalanság uralkodik a kérdésben, a Tanács is és a Bizottság is rögtönöz, átgondolatlan javaslatokat tesz az asztalra.

A két pólus pedig a következő. Az elsőt a liberálisok, a zöldek és a szocialisták egy része támogatja, amely azt mondja, hogy tárjunk ki ajtót-ablakot, s engedjünk be mindenkit az Unióba. Ez véleményem szerint átgondolatlan butaság, ám nem először és nem utoljára halunk ilyeneket balliberális oldalról. Ezeknek a hölgyeknek és uraknak láthatóan nincs víziójuk Európa jövőjéről, ám nagyon militánsan maradinak és antidemokratának bélyegeznek meg mindenkit, aki nem ért velük egyet. Már pedig látniuk kellene, hogy az nem lehet perspektivikus megoldás Közép-Afrika és Ázsia számára, ha az ott kialakult válsággócokból számolatlanul áttelepítjük az embereket Európába – beleértve ebbe az Iszlám Állam és más terrorszervezetek ún. alvó ügynökeit is, akik számára az ilyen kaotikus helyzet ideális talaj az európai társadalmakba való beépülésre. A világ számára ez egyértelműen járhatatlan út.
A másik pólus a bezárkózás, ez sem kivitelezhető – és nem is lenne helyes. Az elöregedő Európa egyébként sem engedheti meg magának ezt a megoldást. Ha bárki markáns módon a bevándorlók ellen van, javaslom, hogy két kérdésre adjon választ önmaga számára. Pusztán pragmatikus szempontból egyetért-e azzal, hogy nem engedünk be senkit Európába, ám ő maga nem fog kapni nyugdíjat 15 év múlva, tekintettel Európa demográfiai visszacsúszására? S emberi szempontból helyes-e, ha a valóban rászorulókat és az Európa számára pozitívumokat hordozó képzett bevándorlókat sem engedjük be?

Világos, hogy a megoldás a két pólus között van. Mint ahogy az is világos, hogy a süketek párbeszédét folytatva nem jutunk el az oly kívánatos megoldáshoz. Ráadásul az a momentum sem hagyható figyelmen kívül, hogy Európán belül ezt a kérdést nem lehet kezelni. Az EU-n belül már csak a következményeket tudjuk kezelni. Hatékony szűrőrendszert kell kialakítani Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában is, és határozott módon kell fellépni az embercsempészek és azok propagandája ellen. E nélkül nem lesz megoldás.

Persze, most azt mondhatja az a tisztelt olvasó, aki idáig ért az olvasásban, hogy attól sem lesz európai megoldás, ha én mindezt a felvidéki magyar sajtóban leírom. Ám szó szerint ugyanezt a szöveget mondtam el a múlt héten az EP szakmai bizottsági ülésén, az illetékes biztosok jelenlétében.

Magam is meglepődtem, hogy többen megtapsolták a felszólalásomat.