Hölgyeim és Uraim!
Itt vagyunk Kürtön, ebben a szép kultúrházban, örülünk egymásnak, döntéseket mérlegelünk, testületeket hozunk létre – ám ez pár óra múlva befejeződik, s ebből az inkubátor-melegségű teremből visszatérünk majd a valós életbe. S ha ott esetleg megkérdezik tőlünk, mivel foglalkoztunk itt, Kürtön, kevés lesz azt mondani, hogy csak személyekkel és pozíciókkal. Engem bizony zavar, hogy az elmúlt hetekben víziókról, tervekről, programokról alig esett szó. Már pedig egy parlamenten kívüli párt csak akkor tud megerősödni, csak akkor tudja összeszedni magát, ha nem csupán személyi- vagy csoportambíciók felől gondolkodik, hanem újrafogalmazza létének értelmét, tevékenységének irányait és módszereit is. Annál is inkább, mert a politikai rövidlátás egy parlamenten kívüli párt esetében végzetes lehet. Legyünk tehát bátrak és merjünk kritikusan és önkritikusan is körülnézni önmagunk körül. Merjünk egy kicsit mélyebben is elgondolkodni sorsunk és lehetőségeink fölött, merjük újból betájolni magunkat.
A kiindulópontok sokszor sivárnak, lehangolónak tűnnek. A világban – Európában is – válság van, halljuk gyakran, bizonytalanság, tanácstalanság. Ám ez a válság nem csupán gazdasági vagy pénzügyi jellegű: erkölcsi jellegű is, és komoly értékzavarokról tanúskodik. Bizonyos európai megnyilvánulások csak növelik ezeket a zavarokat. Apróságnak tűnik, hogy a világ több helyén, olyanokon, amelyek kétségkívül a keresztény-keresztyén kultúrkörnek köszönhetik felemelkedésüket, karácsonyfa helyett már nem is fenyőfát (mint a múlt rendszerben), hanem újabban télfát állítanak. Én úgy gondolom, hogy ez a deformáció egy komoly identitászavarról árulkodik, s egy vélt szimpatikus hozzáállás alapján (ne bántsuk mások érzékenységét) a fürdővízzel kiönti a gyereket is: önmaga identitását tagadja meg. Nagyon rossz üzenet ez az európai kulturális sokszínűségért kiáltók számára is, s a kisebbségi közösségek irányában is, szerintem nem ez a járható út, ez nem vezet értelmes célok felé.
Nem örömteli a helyzet a kárpát-medencei magyar glóbuszon sem. A kétségkívül meglévő pozitív jelek mellett az egészségesnél nagyobb a megosztottság Magyarországon és a külhoni magyar nemzettöredékek körében is. Néha bénító energiapazarlás folyik, s ez bizony nem örömteli látvány. A legrosszabb az egész helyzetben az, hogy ez nem eredményez érdemi előrelépéseket − toporgásokat csupán.
Nem emel fel bennünket a szlovákiai helyzet alakulása sem. Látjuk, hogy nő a társadalmi kiábrándultság, romlanak az életviszonyok, januártól megint nehezebb lesz az élet. Ez sajnos azt is jelenti, hogy nehezebb lesz az emberekkel szót érteni, nehezebb lesz hatást gyakorolni rájuk. Láthatjuk, hogy a kiábrándultság jelen van a szlovákiai magyar társadalomban is: nehéz lesz így bővíteni a párt és a nemzeti konzervatív eszmerendszer támogatottságát. Bővítenünk kell tehát a diapazont például a szociális kérdésekkel való erőteljesebb foglalkozással is: új gondolatokat, impulzusokat kell bevinnünk a társadalomba. Ugyanis nem igazán jelent meg a szlovákiai magyar társadalomban az elmúlt időszakban olyan gondolat, elképzelés vagy társadalmi erő, amely erőteljesebben képes lett volna megmozgatni ezt a közösséget. Ellenkezőleg, egy picit olyan érzésem van, mintha visszacsúsztunk volna a nyolcvanas évek szürkeségébe, vegetálásába: a szlovákiai magyar társadalom ma csak sodródik. Az már most egyértelműen látható, hogy a magyar nemzetiségű parlamenti képviselők az elkövetkező három és fél év alatt nem fognak kezdeményezni semmilyen átfogó, erőteljesebb megoldást a szlovákiai magyar közösség komolyabb problémáinak megoldása ügyében. S mintha lelkileg is igénytelenebbekké kezdenénk válni, elfogadva ezt az állapotot: a „merjünk kicsik lenni” szlogen szellemében már mi magunk is minimumokat gyártunk magunknak, amelyek egy ilyen nihilben valamiféle közös platformok kialakításához esetleg használhatóak, de komolyabb programnak, életképes megnyilvánulásnak mindez kevés. S az is kissé viccesen hat, ahogy némi baksis-támogatás reményében mindenki komoly képet igyekszik vágni a kormánybiztos nevű, kompetencia nélküli fapados helyettesítő intézményhez. Ne feledjük el, tudatosítsuk erőteljesen, hogy ezen a termen kívül is van élet, sőt, az igazi élet ott zajlik, pár óra múlva visszatérünk belé. S ott bizony a szlovákiai magyar társadalom több színt, több energiát, több kezdeményezőkészséget vár el tőlünk, mint amennyit megtapasztalt részünkről az elmúlt hónapokban. Nem szabad tehát deklasszálódnunk, mert a lecsúszás veszélye most egy reális veszély, hiszen nagyon nehéz három és fél év vár ránk. Ezt is tudatosítani kell mindenkinek, aki ma bármilyen funkciót vállal: ezt a csapatot vinnünk kell előre, az egész szlovákiai magyar társadalom joggal fordul elvárásokkal felénk.
Most térek vissza tehát ahhoz a gondolathoz, amelyért szót kértem: nehéz helyzetekben a közösségnek és a közösséget alkotó egyéneknek még inkább szükségük van mércére és támpontokra, különben elbizonytalanodnak, szétcsúsznak. Jövőre különféle politikai egyezségek megkötésének mérlegelése is vár bennünket. Az ilyesfajta megoldásokat csak úgy lehet mérlegelni, ha nem sérül az MKP elvszerűsége. Egy pillanatra sem szabad elfelednünk, hogy ez a párt nem csupán egy párt a sok közül, amely úgy taktikázhat, ahogy akar. Ez a szlovákiai magyar közösség egyetlen pártja: a közösségből fakad, benne él, és ennek a közösségnek az érdekeiért és jövőjéért kíván tevékenykedni ezután is, mindenekfelett. Ha ez a párt szétcsúszna, a szlovákiai magyar közösség kerülne a jelenleginél is rosszabb helyzetbe. Ez komoly kihívás és komoly felelősség, amelyet a nehézségek ellenére is fel kell vállalnunk.
Még egy jelenségről szeretnék röviden szólni. Úgy hisezm, nem egyedül vagyok ebben a teremben, aki úgy gondolja, hogy itt legalább két olyan szék van, amely még vendégre vár. Azt hiszem, ebben a vonatkozásban a brüsszeli üzenetek is túloznak. Tényleg működik ebben az országban egy parlamenti platform, amely azonban nem teljes joggal igényli magának a népi platform nevet. Nélkülünk ugyanis torzó az a csoportosulás, hiszen mi előbb voltunk az Európai Néppárt elődpártjainak tagjai, mint az SDKÚ, és együtt léptünk be a KDH-val. Ha viszont ők valóban demokraták lennének, önértékeik miatt itt lennének, s annyi minimális intelligenciával rendelkeznének, hogy azoknak, akikkel nyolc évet lehúztak a kormányban, minimum egy baráti üdvözletet mondanának. S megfordítva a gondolatmenetet: a vegyes párt túlajnározása nem a szlovák nacionalista nemzetépítő politika kristályos megnyilvánulása? S miben különböznek az ilyen hozzáállással a Smertől vagy az SNS-től? Túlzás, ha néha némi szabadszájúsággal azt mondjuk: tiszteljük az igazi szlovák demokratákat, mind az ötöt?
Kedves barátaim, mindettől függetlenül: nekünk tovább kell mennünk az utunkon. Dolgoznunk kell, s vállalnunk a felelősség ránk eső részét. Hogy meg tudjunk állni a tisztességes emberek előtt, s az utókor előtt is.
