Lám, ilyen is van. Az Európai Parlament hatalmas, bonyolult kolosszus, ahol a programok, a megvitatandó témák nagy részét hónapokkal előre rögzítik, s utána a különböző egyeztető tárgyalások folyamán hetekig csiszolják olyan formába, amely azután megkaphatja a parlamentben ama témában elérhető legmagasabb szavazatszámot.

Most is ez történt – volna. A parlament vezetése tisztességesen előkészítette a szeptemberi plenáris ülésre szánt anyagokat. Nagyrészt nem is volt velük sok gond, hiszen hetek óta csiszolták őket a megfelelő bizottságokban. Most azonban kiderült a lényeg: nem időszerűek, a történések egyszerűen átléptek felettük. Érdekes volt látni, ahogy az eltérő politikai filozófiát valló frakciók képviselői egy emberként söpörték le az asztalról az előkészített konzerv-anyagokat, s egy emberként jelentették ki: most egy dolog érdekel bennünket igazán, ez pedig a migrációs téma.

Hurrá, mondhatná erre a gyanútlan állampolgár, s már nyugodtan térhetne is vissza napi munkájához – ha nem azt kellene látnia, hogy eme dicsérendő helyzetfelismerés ellenére az Európában igazi hatalmat birtokló tagországok szintjén még nagyon messzire állunk az értelmes közös álláspont kialakításától.  A kormányok egymásra mutogatnak – vagy az Unióra, ám azt már nem teszik hozzá, hogy ők maguk akadályozták meg, hogy az Európai Unió hatékonyabban lépjen fel ebben a kérdésben. Júniusban ugyanis az oly sokat bírált Mogherini főbiztos azzal a kéréssel állt a tagországok külügyminiszterei elé, hogy kapjon mandátumot az afrikai országokkal való tárgyalások megnyitására, beleértve azt a javaslatot is, hogy milyen feltételek mellett lehetne az EU-tagországok hadseregeit is bevonni Afrika területén az ottani biztonsági zónák és szűrőállomások felállításába és működtetésébe.

Ezen a ponton szerénytelenség nélkül hozzátenném, hogy magam is eme elképzelés kezdeményezői közé tartozom. Hónapok óta mondom, hogy a jelenlegi menekültválságot nem lehet csak az EU területén megoldani. Be kell vonni az afrikai és ázsiai partnereket is eme kérdés kezelésébe, ez tényleg globális probléma.

Nos, július elején jött a hideg zuhany: a tagállamok külügyminiszterei nemet mondtak erre a logikus kérésre. Ők bizonyára a saját kis illetékességeiket féltették. Magyarán: azt mondhatnánk, hogy győzött a kicsinyesség, de így nem volna teljesen igaz. Győzött a dilettantizmus és győztek az embercsempészek. A negatív csúcs nálam idén júliusban ugyanis az volt, amikor azt láttam, hogy olasz hadihajó líbiai felségvizeken – tehát Afrika partjainál – kiment a tengerből menekülteket, s ahelyett, hogy a két kilométerre lévő líbiai partokra rakná ki őket, elhozza azokat a néhány száz kilométerre fekvő olasz kikötőbe.

Akkor azt gondoltam, hogy ezt nem lehet alámúlni. De következett augusztus a maga újabb hihetetlen történeteivel.

Az embereknek pedig elfogyóban van a türelmük. Érzi ezt itt, Brüsszelben is mindenki. Ezért ma köteleztük Juncker elnököt, hogy a jövő hétre hozzon Strasbourgba egy átfogó megoldási javaslatot a kérdés kezelésére. Ezt mindenki megszavazta.

Valami tehát megmozdult, mindannyian érezzük a szülési fájdalmakat.

A Bizottság végre elkezdett dolgozni – ez jó hír.

Már csak a tartalom miatt vagyok nyugtalan…

(Megjelent a Szabad Újságban)