0.jpg
A napokban az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén arra figyelmeztettem az EP képviselőit és Martin Schulz házelnököt, hogy a gondolkodásunkban még 25 év után is ott van a vasfüggöny. Amikor ugyanis a házelnök a skót népszavazás után nyilatkozott, helyesen állította, hogy Skócia problémáinak megoldása autonómiája növelésével pozitív példa lehet az egyéb európai kisebbségi közösségek számára is, de amikor ezekről konkrétan szólt, csak nyugat-európai kisebbségeket sorolt fel. Arra szerettem volna felhívni az EP képviselőinek figyelmét, hogy a volt szocialista országokban is élnek olyan őshonos kisebbségi közösségek, amelyek helyzete megoldatlan, s akik problémáira az autonómia különböző formáinak alkalmazása jelentheti a megoldást

„Kedves kollégák! Felszólalásomban Martin Schulz elnök úr egyik nyilatkozata kapcsán szeretnék önökhöz szólni. Schulz elnök úr a skót népszavazás után többek közt az alábbiakat mondta: „Katalónia, Flandria vagy éppen Dél-Tirol számára is iránymutató lehet, hogy milyen megoldást dolgoznak ki Skócia jogállására. Amennyiben Skócia az Egyesült Királyság keretén belül mindenki számára megfelelő önállóságot kap, akkor a skót megoldás modell lehet az EU-n belül más régiókban felmerülő igények kielégítésére is.”

Kedves Schulz elnök úr, egyetértek önnel, de egyben szeretném felhívni mindenki figyelmét arra, hogy az Ön mondatában még ott kísért a berlini fal. Kelet-Európában is léteznek ugyanis olyan őshonos nemzeti közösségek, amelyek számára egy demokratikusan létrehozott autonómia komoly előrelépést jelenthet. Így az én közösségem, a szlovákiai magyar közösség számára is. Kérem, ne feledkezzünk el arról, hogy a volt vasfüggönytől keletre is élnek olyan kisebbségi közösségek, amelyek helyzete rendezetlen, és demokratikus, törvényekkel garantált fejlődésük az európai demokráciák érdeke kell, hogy legyen...” – jelentettem ki többek közt német nyelvű felszólalásomban. 

Szerző: Csáky Pál  2014.11.14. 13:27