Csaky_selye.jpg2002-ben jó kondícióban kerültünk be az új kormányba, a második legerősebb párt voltunk. A kormányprogram összeállításáért az MKP részéről én voltam felelős, és a pártban megegyeztünk, hogy a kiemelt feladat az egyetem létrehozatala lesz. A helyzetet történelmi esélyként fogtuk fel.

2003 elején bekérettem magamhoz Martin Fronc oktatásügyi minisztert és Szigeti László államtitkárt, azzal, hogy mielőbb dolgozzák ki és terjesszék a kormány elé az egyetem megalapításáról szóló törvényt. Mindeközben gőzerővel készültek a szükséges szakmai háttéranyagok is. Fontos megemlíteni ilyen összefüggésben Bauer Győző nevét és a Selye Alapítványt, amely a korábban létrehozott városi egyetemet működtette, továbbá Pásztor István volt komáromi polgármestert, aki ott bábáskodott a kezdeteknél, valamint a Református Keresztyén Egyház elszántságát, amellyel létrehozták a saját karukat, s amelyre azután az egész egyetem épülhetett.

A miniszterrel és az államtitkárral jó hangulatban váltunk el egymástól, ám három hónapig nem történt semmi. Akkor négyszemközt újra megismételtem Fronc felé a kérésünket. Ismételten igent mondott, de a hangja sokkal bizonytalanabb volt, mint pár hónappal azelőtt. Feltételeztem, hogy valaki(k) beszélt(ek) vele a kérdésről, s mivel Fronc Zsolnán élt, nem zártam ki, hogy ilyen szempontból is kényes lehet neki a dolog. Vártam még egy hónapot, de újfent nem történt semmi. Fogtam magam, és egy délután – nyugat-európai minták alapján – megírtam az egyetem létrehozataláról szóló törvényt – négy paragrafust. Miután a második Dzurinda-kormányban nemcsak konkrét területekért felelős miniszterelnök-helyettes voltam, hanem Dzurinda általános helyettese is, megvártam, amíg a miniszterelnök külföldre megy, és tárcaközi egyeztetésre küldtem a javaslatot. A bomba felrobbant a médiában is. A vita kisebb része arról folyt, hogy nem volt jogom ilyen dokumentumot az oktatásügyi minisztérium helyett kiküldeni (ebben igazuk is volt, de helyzetet kellett teremteni), a vita nagyobbik része viszont arról, lesz-e, kell-e egyetem a magyaroknak. Miután ez a vita belenyúlt a nyári szabadságolási időszakba, az intenzitása gyorsan csökkent – s meg kell mondjam, Dzurinda korrekt módon viselkedett a kialakult helyzetben. Volt egy beszélgetésünk hatszemközt, Fronc részvételével, amely után azt nyilatkozta, hogy „a fejéről a talpára állítja ezt a témát”, magyarán: egyetem lesz, de a javaslatot az illetékességi törvény értelmében az oktatásügyi miniszternek kell benyújtania. Így is lett: két paragrafust megcseréltünk a törvényben, s Fronc becsületére legyen mondva, tisztességgel végigvitte a dolgot a kormányban és a parlamentben is. Egyik helyen sem ment simán a dolog, ez a hozzátartozik a valós Szlovákia-képhez. A kormány negyven percig tárgyalta a rövid törvényt, s közben olyan trükkök, módosítások is elhangzottak, amelyek esetében azzal is fenyegetőznünk kellett, mi magunk vétózzuk meg a törvényt, ha kifacsarják: még egyszer félmegoldásba nem megyünk bele. Tisztességesen viselkedett az Akkreditációs Bizottság több tagja is, s hosszas tárgyalások és rábeszélés után végre az egyetem zöld utat kapott.

A törvény elfogadása a probléma megoldásának azonban csupán a 10 százalékát jelentette. Az igazi szakmai-politikai munka azután következett: a karok akkreditálása és a működési feltételek megteremtése, az egyetem kiépítése. Egyik sem ment simán, rengeteg időt és energiát kellett ebbe a láthatatlan folyamatba fektetni, ám azt kell, hogy mondjam, hogy a kormány részéről Mikuláš Dzurinda miniszterelnök, Martin Fronc oktatásügyi miniszter és Ivan Mikloš pénzügyminiszter kemény, de korrekt partnerek voltak, az induló egyetem valóban komoly plusztámogatást kapott. Pozitívan álltak hozzá a kérdéshez az akkori magyar kormányok és több magyarországi intézmény is, segítségük nélkül számos problémát nem tudtunk volna megoldani. S még egy félig-meddig személyes titok: amikor megalakult az egyetem, bekérettem a miniszterelnöki hivatalba Martin Fronc minisztert, Szigeti László államtitkárt, Anton Návrat professzort, az Akkreditációs Bizottság elnökét, Albert Sándor megbízott rektort, és azt mondtam nekik, szeretném egy vendéglátás erejéig megköszönni nekik a korrekt hozzáállásukat. Kértem, mutassanak rá a tér- képre, s amely helyet kiválasztják, ott fogunk ünnepelni. A magyarok előzékenyen a szlovákokra bízták a döntést, a két szlovák pedig a tokaji borvidéket kérte. Így tehát – most már elárulhatom – a Selye János Egyetem létrehozatalát két szlovák egyetemi tanár kérésére a tolcsvai tokaji bormúzeumban tartottuk ünnepeltük meg, ottani barátaink nagyvonalú szervezésében.

S hogy teljesíti-e az egyetem a feladatát 10 év távlatából? Erre tegye meg mindenki a maga válaszát. Én három területen látnák szívesen javulást: az oktatás és a kutatás minősége területén, az egyetemi közösség szellemisége kialakítása terén (ne feledjük: ez az egyetlen magyar egyetemünk) és a diákok aktivitása terén. Érezze Komárom a hét minden napján, hogy valóban egyetemi város, s érdekes, termékeny vitáktól legyen hangos a komáromi campus. 

 

 

Szerző: Csáky Pál  2014.09.21. 16:33