danko_bugar.jpgTörtént, hogy Igor Matovič, önmagát nagyon szerető individualista politikus, Egyszerű Ember 2017 novemberében ajánlatot tett az MKP-nak, s ezzel igencsak felkorbácsolta a szlovákiai politikai állóvizeket. A legérdekesebb hozadéka ennek a lépésnek az lett, hogy egyik napról a másikra tele lett a Most-Híd vezetőinek nadrágja.

A fentiekből bizonyára kiderül, hogy vannak kifogásaim Igor Matovičcsal és politikai szerveződésével szemben. Ugyanakkor el kell ismernem két dolgot. Az első, hogy tényleg nagyon utálja a jelenlegi kormánykoalíciót, s annak leváltását komolyan gondolja. A második: hogy van politikai érzéke. S ha egyéb, sanda indíttatásokból is tette, javaslata az elmúlt hét év legügyesebb politikai kereszthúzása.

Szerző: Csáky Pál  2017.11.26. 11:25

18836750_1346172718753873_123667702628180178_o-1.jpgAz egyik legnehezebb dolog belenézni egy ártatlan menekültgyerek szemébe. Olyanéba, aki már hetek óta a három méter magas kerítések között él, s akinek épp most nyiladozik az agya. Aki talán úgy gondolja, ez a világ rendje, ilyen ez a mi modern világunk, kerítések és szűk kapuk azok, amelyek között léteznünk kell.
S ő még a jobbik opciót fogta ki. Itt vannak vele a szülei, akik magyarázattal és védelemmel szolgálnak számára. A szülei, akik valamilyen oknál fogva egyszer csak elindultak létező vagy éppen frissiben megsemmisült otthonukból, hogy akár több ezer kilométert is megtéve új perspektívát adjanak maguknak és családjuknak. S akik itt, a táborban nagyon mérgesek azért, hogy az általuk megálmodott (vagy az embercsempészek által számukra odahazudott) Eldorádó nem úgy fogadja őket, amint azt álmaikban elképzelték.
Igen, s ez még mindig a jobbik opció számukra. Mert vannak ezrével olyan gyerekek is, akik felnőtt hozzátartozó nélkül sodródtak ide, s akiket – jobb esetben – illegálisan adoptáltak valakik, rosszabb esetben viszont nyomtalanul eltűntek. Igen, a 21. század Európájában nyomtalanul eltűnnek, ami fölött a jól szervezett Európa csak – Interpolostul, titkosszolgálatostul – csóválja a fejét és annyit dünnyög, hogy reméli, nem szervcsempészek kezeiben végezték be földi pályafutásukat.

Szerző: Csáky Pál  2017.06.14. 13:43

19029519_1352419404795871_1381856745378945075_n.jpgÚjabban mintha az eddiginél több írás-elemzés jelenne meg a demokráciáról, annak esélyeiről, jövőjéről. A jelenség nem intézhető el egy kézlegyintéssel. Nem intézhető el azzal, hogy ez az új féldiktatúrák játéka, orosz, kínai, török internetes portálok provokációja, azok politikai játéka, akik érdekeltek a klasszikus demokráciák meggyöngítésében.
A demokráciával kapcsolatos kételyek ugyanis állandóan jelen voltak-vannak az elmúlt évtizedek-évszázadok elemzéseiben.

Ismert például Alexis Tocqueville véleménye, aki szerint szerint a demokrácia és szabadság fogalma ellentétes. Ő eltökélt híve volt a szabadságnak, de a demokráciának már kevésbé. J. S. Mill a korlátlan demokráciában a "többség zsarnokságának" a veszélyét látta, az egyén szempontjából pedig mindegy, hogy egy személy vagy a sokaság zsarnokságához kell-e alkalmazkodni.

Szerző: Csáky Pál  2017.06.14. 13:39

esterhazy_tabla.jpgMegvallom sokadszorra is, kissé lelkiismeret-furdalásom van amiatt, hogy ismét csak Esterházyról szólunk a magyarság első világháború utáni újjáépítkezése és második világháború utáni megpróbáltatásai kapcsán. Úgy érzem, kissé egyensúlytalan ez a helyzet, ugyanis – hála Istennek – egy jól képzett és tisztességes emberekből álló, komoly csapat döntött úgy a trianoni békediktátum után, hogy itt marad, a szülőföldjén, és hozzákezd a történelmi sokk következményeinek felszámolásához. Hozzákezd a felvidéki magyarság politikai, gazdasági és közösségi újjászervezéséhez az új, nehéz körülmények között is.
És a második világháború utáni német- és magyarellenes őrületnek is sajnálatos módon több áldozata van, nem csupán Esterházy.
Tisztességesnek tartom tehát legalább egy bekezdésnyi terjedelemben megemlékezni mindannyiukról, megérdemlik.

Szerző: Csáky Pál  2017.06.11. 23:46

aaland.jpgPetteri Laihonen finn professzort a múlt heti brüsszeli meghallgatás után meghívtam egy ebédre. Ott mondta el nekem, hogy érdekes, már-már kuriózumszámba menő viszály alakult ki Finnországban, az ottani Aaland-szigeteki autonóm kormány és a finn központi kormány között.
A finnországi Åland-szigetek svéd anyanyelvű lakóinak autonómiája a kisebbségi területi autonómia egyik mintapéldája az Európai Unióban.
A valamikor Svédországhoz tartozó szigeteken mintegy 24-25 000 svéd nemzetiségi él. A finn törvények a hatalomgyakorlási jogok jelentős részét Åland területi önkormányzatához telepítették, különösen olyan kérdésekben, amelyek fontosak a kisebbségi közösség fennmaradása szempontjából.

Szerző: Csáky Pál  2017.05.13. 21:57

kep_3.jpgLezajlott az MKP-Most/Híd találkozó, s következnek a megyei választások, amelyek sokkal fontosabbak lesznek, mint az eddigi ilyen választások, tekintettel a megváltozott alkotmányos keretre.
Sokan, sokféle szempontból értékelték a történéseket, az elemzések szerintem tárgyszerűek, kiegyensúlyozottak voltak. Úgy érzem, a berkeinkben oly hiányzó közbeszéd egy fontos szeletét sikerült megvalósítani, s ezt vehetjük akár jó jelnek is. Azt a tényt, hogy ennek ellenére magam is hozzászólok a témához, egy dolog motiválja: érdemes komolyabb távlatból is megnézni ezt a helyzetet.

A novemberi választások tétje az MKP számára nagyobb, hiszen elsősorban az MKP-nak, mint parlamenten kívüli pártnak kell megmutatnia az életképességét. Nem könnyű feladat, magasan van a léc, de sok munkával és átfogó stratégiával elérhető a jelenlegihez közeli eredmény. Ma már azonban nem lamentálni kell ezen, hanem dolgozni.

Szerző: Csáky Pál  2017.04.28. 11:42

macko.jpgKezdjük talán az ismert diplomáciai figyelmeztetéssel: Oroszország soha nem olyan gyenge, mint amilyennek látszik, de soha nem is olyan erős, mint amilyennek látszik. Az azonban kétségtelen, hogy napjainkban olyan orosz csápok hatása erősödött meg, amelyekre oda kell figyelni, amelyeket nem szabad lebecsülni. Az USA-ban a legmagasabb szinten foglalkoztak-foglalkoznak azzal a kérdéssel, mennyire voltak képesek bizonyos orosz kezdeményezések befolyásolni a legfontosabb politikai történéseket az országban. Ugyanilyen jelenség miatt (a legutóbbi országos szintű választások befolyásolása) panaszkodnak a hollandok is. Putyinék egyoldalúan elfoglalták a Krim-félszigetet, és véres háborút robbantottak ki Ukrajna keleti felén. Ennek nyomvonalán idegessé vált a NATO, nemzetközi egységek érkeztek a balti államokba és Lengyelországba. Ezekben a napokban is amerikai csapattestek gyakorlatoznak elrettentő céllal a magyar honvédség egységeivel a Bakonyban, s hasonló gyakorlatokra került-kerül sor különböző NATO-tagállamok hadseregei egységeinek részvételével Lengyelországban, a Balti államokban, Romániában és Bulgáriában is. Gyorsreagálású parancsnoki központok jöttek létre Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában és Romániában. Minden európai állam növeli katonai kiadásait, s a németek is előszedték raktáraikból a már kivont páncélosaikat és felszámolás helyett modernizálni kezdték azokat.

Szerző: Csáky Pál  2017.04.23. 14:46

jesus-birth.jpgA férfi fáradtan ült le a sziklára. Közel volt már a város, de a hosszú út megviselte őt. Kimerültnek, elcsigázottnak érezte magát.
Az öröm azonban ott volt a szívében. Örült, hogy a hosszú távollét után végre hazaérhet. A csend, amely körbefogta, mintha pihekönnyű álomgolyóba zárta volna őt, a behavazott fenyves a háta mögött szinte földöntúli keretet vont köré.
Egyszerre azonban úgy érezte, nincs egyedül. Oldalra pillantott: az egyik sziklán egy angyal ült. Éppen feléje fordította a tekintetét.
Még a lélegzete is elakadt. Hihetetlen, szürrealisztikus volt a kép, elképzelhetetlen, megálmodhatatlan a modern világban.
Az angyal szólalt meg végül is.
- Miért? Tudod már, miért?
Baráti volt a hang, visszafogott, csendes. Bársonyos, meleg alt.

Szerző: Csáky Pál  2016.12.24. 13:12

chapel-385081_960_720.jpgNapjainkban gyakran szembesülünk azzal a ténnyel, hogy Európa nyugati fele másképpen vélekedik bizonyos dolgokról, mint Európa keleti fele. A kép persze összetett, nem szabad generalizálni sem a véleményeket, hiszen azt is láthatjuk, hogy bizonyos kérdések (például a migránskérdés) megítélésénél az európai társadalmak között is tetten érhető némi véleménykülönbség, ráadásul azt a tényt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy több esetben különbség tapasztalható a politikai elit és a társadalom véleménye között. Bonyolult viszonyrendszerről van tehát szó, de az kétségtelen, hogy néhány alapkérdés megválaszolásában a fő törésvonal a nyugat-, illetve a kelet-európai társadalmak között van.

Szerző: Csáky Pál  2016.11.02. 14:03

kezek.jpgMég nem kapott kellő figyelmet a hír: az Európai Parlament petíciós bizottsága tényfeltáró látogatást tart Szlovákiában szeptember második felében. Elsősorban az Európai Szociális Alap felhasználásának körülményeit szeretnénk megvizsgálni.

Az történt ugyanis, hogy néhány petíció Szlovákiából, Romániából és Magyarországról sérelmezi, hogy az alapból származó pénzeket nem rendeltetésszerűen használják fel. Furcsa beruházásokra költik a pénzek nagyobbik részét, s nem arra, amire kellene: a hátrányos helyzetű emberek napi problémáinak megoldására, integrálásukra a társadalomba.

Szerző: Csáky Pál  2016.09.22. 13:35

platoon12.jpgÉvekkel ezelőtt láttam egy érdekes, de furcsa interjút. Oliver Stone, A szakasz című film amerikai fenegyerek-rendezője készítette Fidel Castróval. Stone csinált jó filmeket is, ám az amerikai társadalomról és történelemről készült kvázi tényfeltáró filmjei óvatosságra intenek. Ezekben ügyesen keveri a valóságot a fikcióval, bizonyára sok pénzt is keres velük, s mindegyik alkotásának van némi igazságmagja is. Csak épp a bizonyítatlan – vagy bizonyíthatatlan –, néha kocsmai szintű sejtetések hozzákeverésével jelentősen csökkenti azok ténybeli értékét.

Szerző: Csáky Pál  2016.09.20. 11:34

bambusz_csobogo.jpgMegvallom, némi ijedtséggel olvastam jó negyedszázaddal ezelőtt azokat az amerikai titkosszolgálat által készített elemzéseket, amelyek arról szóltak, hogy a 21. század nagy háborúi a víz – pontosabban az ivóvíz – miatt törnek majd ki. Az az igazság, hogy akkor nemigen értettem a jövendölés lényegét, s túlzónak is tartottam a biztonságpolitikai elemzők konklúzióit.

És lassan odaérünk. Igaz, még nem forró eszközökkel, nem fegyverekkel, de politikai eszközökkel és tömegmegmozdulásokkal már megjelent a téma európai szinten is.

Szerző: Csáky Pál  2016.09.05. 10:38

lelkunk.jpgAz uborkaszezonba belefáradt, némi politikai izgalmat is kívánó polgár most felkapta a fejét: igen, ez az! Erre várok hónapok óta! Előrehozott választás kell – a la Simon Zsolt!
És már hegyezi is a pennáját – hogy közölje Zsoltunkkal nevét és címét, amelyre egy párt felfuttatásához szükség van.
Az Új Szó munkatársa is készséggel játssza el a tapasztalatlant (jó, rendben, lehet, hogy nem játssza, de azt ismerje el a kedves Olvasó, hogy visszafogott kifejezést használtam), és ír egy fél oldalas reklámszöveget az egészről. A megszólaltatott szakértő ugyan – óvatosan – jelzi, hogy úgy hülyeség az egész, ahogy van, népszavazással nem lehet új választásokat kierőszakolni - de ez most nem lényeges. A lényeges az, hogy újból meg lehessen vezetni a tapasztalatlan dél-szlovákiai (magyar és szlovák) polgárt, és becsatornázni őt egy újabb pártfelfuttatási kísérletbe (a Hlina-pártot ugyanis Zsoltunk már megvette, a párt, mint olyan, már a zsebben van).

Szerző: Csáky Pál  2016.08.08. 09:14

montserrat-hegy_bsz.jpgEz a mondat, amely egy bajor politikus szájából hangzott el két hónappal ezelőtt, jól mutatja az európai viták egyik síkját.
A németek Bismarck óta az egyik viszonyulási pont a világban, természetesen az elmúlt párszáz év viszonylatában. A középkorban és az ókor bizonyos időszakaiban is azok voltak, de témánk szempontjából az akkori relációk nem fontosak.
Most ugyanis a nemzeti öndefinícióról van szó. A németek számára az egységesülés után ez egy kiemelten fontos érték volt, hozott is számos, figyelemre méltó eredményt – és sajnos, két világháborút is. Az sem nem elhanyagolható eleme a képnek, hogy a németek a második világháború után valóban komolyan szembenéztek saját felelősségükkel, s az arra való hivatkozást gyakran meg is ismétlik. Legutóbb az örmény népirtásról szóló parlamenti határozatukba foglaltak bele élesen önkritikus részeket is.

Szerző: Csáky Pál  2016.08.08. 09:12

20110820644.jpgÜltünk a strasbourgi parlament kényelmes székeiben a kisebbségi intergroup ülésén és a törékeny, idős asszony szavait hallgattuk, aki tolószékben ült a pulpituson, és olyan hévvel beszélt a kisebbségi nyelvhasználatról, hogy a mikrofon szinte begerjedt tőle. A finnországi svéd hölgy, Tove-Skutnabb-Kangas az egyik legelismertebb kisebbségi szakértő, s szakmai tudása mellett arról is ismert, hogy nagyon szókimondó.

Nemzetközi felmérésekkel igazolja, hogy minden gyerekkel akkor teszik a legjobbat a szülei, ha anyanyelvű iskolába adják. Az első 8-9 évnyi tanulás során elengedhetetlen, hogy a gyerek fő tanulási nyelve az anyanyelv legyen, amelyen át megszerzi a tudást.

Kanadai tudósok felméréseit mutatja, amelyek arról tanúskodnak, hogy az idegen nyelvű iskolába beíratott gyerekek 9 évnyi tanulás után az ötödikesek szintjén teljesítettek csupán. Beszél arról, mennyire fontos, hogy a nevünket az eredeti, anyanyelvi formában használjuk. „Aki ezt nem teszi meg, önmaga követ el merényletet maga ellen, hiszen a név az identitás alapja, amelyhez minden körülmények között ragaszkodnunk kell” – mondja hittel.

Szerző: Csáky Pál  2016.06.20. 11:11

11800230_868866546484495_161936428781145540_n.jpgHányszor jelentették már ki oly sokan, hogy a modern időkben, a globalizálódó világban az általánosabb összefüggésekre kell koncentrálnia mindenkinek, s a nemzeti érdek, a nemzeti sajátosságok nagyon gyorsan el fognak tűnni.

Nos, úgy néz ki, hogy ennek az ellenkezője valósul meg.

Azt látjuk, hogy a britek újra átgondolják a jövőjüket. Mi más ez, ha nem a nemzeti érdek újrafogalmazására tett kísérlet?

Ezt teszik a skótok, a katalánok is. A hollandok árgus szemmel figyelik őket, egy népszavazást a közelmúltban már megejtettek Ukrajna ügyében.

Szerző: Csáky Pál  2016.06.09. 21:51

2-london.jpgElső hallásra sokakat meglepett a hír: Londonnak muzulmán főpolgármestere lett.

Visszaemlékszem egy beszélgetésre Schöpflin György kollégámmal, aki – brit állampolgársággal is bírván, londoni lakos is lévén – már két évvel ezelőtt azt mondta, hogy bár Nagy-Britanniában is tilos az emberek etnikai hovatartozásáról információkat nyilvánosságra hozni, a belső adatok szerint London már jó tíz évvel ezelőtt elvesztette fehér többségét. Az a London, ahol az európai pénzvilág egyik központja, a City működik, s amely évszázadokon keresztül a világhajózás és a gyarmatosítás központja volt, s ahol évszázadokon keresztül ismételgették büszkén azt a mondatot is, hogy „Őfelsége birodalma fölött soha nem megy le a Nap“.

Hát, most mintha leáldozóban volna. Mert nem történt más, mint az, hogy a tendenciák kiteljesedtek. S a tendenciák hasonlóak más brit nagyvárosokban is, s ugyanez történik Amszterdamban, Németország és Franciaország nagyvárosaiban, Stockholmban, s a felemás érzéseket kiváltó EU-s fővárosban, Brüsszelben is.

Szerző: Csáky Pál  2016.05.19. 20:31

madar.jpgÜltünk a frakcióülésen, jó két héttel ezelőtt Strasbourgban, és az európai politikai helyzetet elemeztük. Holland kollégáink az Ukrajnával kötött megállapodásról szóló, elutasító népszavazás eredményét értelmezték. S akkor elhangzottak azok a mondatok, amelyek mindnyájunkat megleptek.

A kolléga nyíltan elismerte, hogy a Hollandiában aktív politikai pártok közül a kisebbek próbálkoznak Európa-ellenes hangulatot szítani, s ennek az Ukrajnával kapcsolatos népszavazás csak az előjátéka volt. Hollandia ugyanis az EU egyik leggazdagabb állama, az egy főre eső jövedelem náluk a legmagasabbak közé tartozik – s ehhez az információhoz hozzá kell adni azt a jellemzést is, hogy a hollandokat Európa nyugati felén nagyon spórolósaknak ismerik. A protestáns etika legelkötelezettebb követői közé tartoznak, amely azt mondja, hogy a pénz, a vagyon, amivel rendelkezem, nem az enyém maradéktalanul, hanem megőrzésre – és főleg használatra – az Istentől kaptam. Nem szabad tehát felelőtlenül elherdálnom, jó gazda módjára kell gyarapítanom – de úgy, hogy azzal ne csak a személyem, hanem a családom és a környezetem is gazdagodjon. A hollandok így a legnagyobb nettó befizetők közé tartoznak az EU-ban, és több alkalommal készségesen segítettek Európa más nemzeteinek is. Kritikusaik – némi humorral – azt mondják, hogy „skótabbak a skótoknál”, illetve, hogy azon skótok leszármazottai, akiket már Skóciából is kiutáltak túlzott skótságuk miatt.

Szerző: Csáky Pál  2016.05.11. 22:00

10405406_800708789966938_3104747627164394922_n.jpgTele van a sajtó az új hírrel: számos politikus, sportoló, ismert sztár a világon – vagy hozzájuk közel álló barátok, rokonok – külföldi adóparadicsomokban mosták a pénzt, s kerülték el a belföldi adózást.

Az átlagpolgár pedig azt mondja: ugye, megmondtam, ezek mind ilyenek. Mind egyformák. Tőlünk elvárják a szabályok betartását, s íme, ők maguk pedig játszva megszegik azokat. Az igazságtalan világ termékei: a pénzimádó celebek, s velük együtt a pénzimádó politikusok.

Első látásra tényleg így van: vérlázító, amire egyesek képesek. Ez az az emberfaj, amelynek semmi nem elég. Hajtja őket az ősi vadászösztön, a sok nem elég nekik, több kell és még annál is több.

Szerző: Csáky Pál  2016.04.19. 23:20

12321188_980917185279430_4074122150997801272_n.jpgLassan kezdenek lecsengeni a választások keltette érzelmi hullámok, s az emberek többsége újból a jövővel kezd foglalkozni. 

A jövő architektúrájának pedig két fő eleme van: az állandó pillérek és a változó világ által előidézett kihívások. Az állandó pillérek alapja továbbra is az elhatározás változatlansága kell, hogy legyen: a szlovákiai magyar közösség nem akar eltűnni, nem akar asszimilálódni és nem akar széthullani. Ennek a belső akaratnak a megtartása a legfontosabb, e nélkül nincs értelme a további eszmefuttatásoknak. S ezért a nemes célért cselekedni is kész: össze tud fogni az egyetlen magyar párt, a civil szervezetek és a nemzetileg elkötelezett sajtó.

Szerző: Csáky Pál  2016.03.24. 09:45

aegvbcjf3ue.jpgLezajlottak a parlamenti választások, s most sokan, különböző fórumokon próbálják megfogalmazni nézeteiket a kialakult helyzettel kapcsolatban. Miután ezek a nézetek nyilvánosságot kapnak a virtuális térben is, s többen közülük veszélyesen torzítani igyekeznek a magyar nemzeti politizálás helyzetét Szlovákiában, próbáljunk meg egy kicsit rendszerezettebben szembenézni a helyzettel.

A legfontosabb tényező, amit nagyon komolyan kell venni, hogy több jel mutat arra, hogy az MKP ebben a helyzetben egy nem várt új esélyt kaphat. Persze, csak akkor, ha ki tudja használni ezt a helyzetet, s átgondoltan meg is próbál élni vele. Ehhez azonban nyugodtan át kell gondolni a lehetőségeket – s erre van idő, nem vagyunk lépéskényszerben.

Szerző: Csáky Pál  2016.03.09. 15:07

britannia.jpgVan úgy, hogy a céltábla visszalő. A konzervatív briteket meglepheti ez a felismerés, de az attól még igaz marad.

A Vasladyre mint furcsa képződményre emlékeznek sokan, de nagyságát (belpolitikai győzelmei, elsősorban a szakszervezetek felelőtlenségének letörése mellett) az is bizonyítja, hogy bevitte Nagy-Britanniát az Unióba, s még különleges előjogokat (brit pénzügyi visszatérítés) is képes volt kiharcolni neki. Az viszont soha az eszébe nem jutott volna, hogy Britannia kilépését javasolja az EU-ból – még akkor sem, ha az ő idejében az ország még inkább afféle különleges státusú szigetnek tartotta magát – valami különleges, megismételhetetlen egzotikumnak Amerika és Európa között (emlékezzünk csak a falklandi „háborúra”).

Szerző: Csáky Pál  2016.03.08. 19:43

madar.jpgNézem a képernyőt, és nem hiszek a szememnek. Az egyik magyar kereskedelmi csatorna műsorában az általam nagyon tisztelt Szilágyi János szerepel egy másik, harmadrangú televíziós személyiség társaságában. A harmadrangú televíziós személyiség jól érzi magát, nevetgél, sőt röhög, Szilágyinál pedig kezd elszakadni a cérna. Annál a Szilágyinál, aki rengeteg jó műsort csinált rádióban és televízióban egyaránt, aki szépen beszél magyarul és a stílusa is figyelemre méltó volt.

Most letolt nadrággal egy műanyag lavórban áll, nem néztem elölről a műsort, nem tudom pontosan, miért, de a szövegkörnyezetből az jön elő, hogy valami fogadásról volt szó, s utána valamennyi pénzről is, ki tud egy műanyag lavórban hosszabb ideig gondtalan csevejt folytatni bármely olyan témáról, amelyet a harmadrangú televíziós személyiség felvet.

Szerző: Csáky Pál  2016.02.17. 13:36

10405406_800708789966938_3104747627164394922_n.jpgIgen, ők az Unió formális vezetői, Juncker a Bizottságé, Tusk a Tanácsé. Formális vezetők, mert az EU történései egyre inkább azt mutatják, hogy Merkel kancellár nélkül vagy ellenére nem mernek lépni. Pár nap elteltével mondták egymás után január közepén, hogy az EU-ban nagyon komoly problémák adódhatnak, ha nem tudja kellő módon kezelni a migránsválságot és fenntartani a schengeni rendszert.

Mindkettőjük mögött komolynak mondható politikai múlt áll. Juncker hosszú évekig volt országa miniszterelnöke és pénzügyminisztere, bár ez az ország – Luxemburg – kis országként inkább amolyan őrgrófság, mégis Juncker formálisan ott lehetett a nagy európai asztalnál, és tanulhatott az igazi nagyoktól, Kohltól és Mitterandtól. 2014-ben a sors a mély vízbe dobta őt, ahol meg kellene mutatnia, mit is tud valójában. Az elvárásokat is maga fokozta saját maga irányában, hiszen inaugurációs beszédében azt mondta, az utolsó percekben vagyunk, hogy visszahozzuk az EU megkopott fényét és hitelét. Egy szimpatikusnak tűnő, de finanszírozását tekintve az elejétől kérdéses programot is indított, amelynek az volt a lényege, hogy növelje az EU versenyképességét és új munkahelyeket teremtsen, elsősorban a fiatalok számára.

Szerző: Csáky Pál  2016.02.03. 13:33

11800230_868866546484495_161936428781145540_n.jpgRánk köszöntött az új év, s hozott magával új kihívásokat, új veszélyeket és új reményeket. S mi itt állunk a nagy kavargás közepén és azon elmélkedünk, hányszor kifogásoltuk, hogy régebben az európai döntések perifériájára szorultunk, ami igazán fontos, az a mi régiónkon kívül történt, s mi esetleg csak hozzászólhattunk a történésekhez, de azok lényegileg nem érintettek bennünket, jórészt rajtunk kívül folytak. S mi, valódi vidékies polgárokként, bár elégedetlenkedtünk eme állapotok miatt, de lényegében komolyabb kifogásunk nem volt ellenük – amíg jöttek az uniós pénzügyi támogatások, amíg volt mit szétosztani a német, a holland, a svéd, a brit – tehát a gazdagabb európai uniós országok adófizetőinek pénzéből. Ráadásul néha azt a luxust is megengedtük magunknak, hogy a pénzt – az európai uniós szolidaritási alapokból származó támogatást – csendben zsebre tettük, ugyanakkor hangosan erősen kritizáltuk az uniót.

Szerző: Csáky Pál  2016.01.21. 09:31