bambusz_csobogo.jpgMegvallom, némi ijedtséggel olvastam jó negyedszázaddal ezelőtt azokat az amerikai titkosszolgálat által készített elemzéseket, amelyek arról szóltak, hogy a 21. század nagy háborúi a víz – pontosabban az ivóvíz – miatt törnek majd ki. Az az igazság, hogy akkor nemigen értettem a jövendölés lényegét, s túlzónak is tartottam a biztonságpolitikai elemzők konklúzióit.

És lassan odaérünk. Igaz, még nem forró eszközökkel, nem fegyverekkel, de politikai eszközökkel és tömegmegmozdulásokkal már megjelent a téma európai szinten is.

Az Európai Parlament Petíciós Bizottságába a legtöbb petíció a déli, mediterrán országokból érkezik. Spanyolországból elsősorban környezetvédelmi témájú petíciók, Olaszországból a szemételhordással, illetve a közigazgatás nem megfelelő működésével kapcsolatos panaszok, Görögországból pedig az új adózási filozófia által okozott problémák miatti beadványok érkeztek a brüsszeli székhelyre. (Megjegyzem, a legkevesebb és minőségükben is a leggyengébb petíciók Közép-Európából érkeznek. Legutóbb is jókat kellett lobbiznom, hogy a bizottság befogadja a Tamás Ilonka néni állampolgársági problémája miatt beküldött kérelmet.)

Ha viszont most Petőfi Sándorunk Spanyolországban kóborolna, bizony neki is meg kellene állapítania, hogy ott manapság nem a víz az úr. Mármint olyan értelemben nem, hogy annyi lenne belőle, hogy minden gálya vígan úszkálhatna a felszínén. Olyan értelemben viszont igen, hogy már egy jó évtizede egymásnak feszít politika pártokat és régiókat, mezőgazdászokat és környezetvédőket, gyomroztatja a madridi központi kormányt regionális testületekkel és Brüsszellel. Nagyon komoly küzdelem indult meg a vízfelhasználás újraosztására: mennyi vizet lehet felhasználni lakossági célokra (ivóvíznek, illetve lakótelepi és sportolási-turisztikai felhasználásra), mennyit mezőgazdasági öntözésre, mennyit egyéb ipari célokra és mennyit kell meghagyni a környezetvédelmi minimum biztosítására. S mivel a jó, temperamentumos spanyolok nem tudtak egymás között dűlőre jutni, az Európai Parlamenthez fordultak petíciók tucatjaival igazságuk eldöntéséért. Az Európai Parlament pedig a probléma kezelésére tavasszal létrehozott egy tényfeltáró és megoldási javaslatokat tenni hivatott nemzetközi bizottságot, amelynek a tagjai is különböző politikai csoportosulásokból álltak össze, s nemes egyszerűséggel ennek a csoportnak a vezetőjévé kineveztek engem. Azt mondhatom, hogy nem buktunk meg a vizsgán, a dokumentum, amely négy hónap munkája után elkészült, elismerést váltott ki minden oldalon, s ilyen vonatkozásban hasznos volt. A lényeg azonban nem ez, hanem az, hogy alkalmam volt ebben az időszakban testközelből is megtapasztalni azokat az indulatokat, amelyek a kérdés körül felhalmozódtak. Eddig „csak” 30-50 ezres tüntetések voltak, egyik vagy másik oldal által szervezve, s egyelőre csak a politikai arénákban és a médiában pofozták egymást az ellenérdekelt felek. Ám saját tapasztalataim alapján figyelmeztethetek: óriási energiák, hatalmas feszültségek képesek megjelenni ebben a témában, amely Európa déli felén már ma is jelen lévő, komoly problémahalmazt jelent.

 (Megjelent a Szabad Újságban)

Szerző: Csáky Pál  2016.09.05. 10:38