Lassan kezdenek lecsengeni a helyhatósági választások utáni érzelmi hullámok. Megjelentek az első gyorselemzések, napvilágot láttak a különböző politikai nyilatkozatok, mára sokan kitalálták, miért éppen az ő pártjuk a helyhatósági választások igazi győztese. Ideje tehát egy kicsit felülemelkedni a csőlátások szintjén, és nyugodtan, rendszerszerűen is megnézni, merre tartunk.
Országos szinten semmi újság
Az elején, az országos politika szintjén kezdve eszmefuttatásunkat sajnos azt kell mondanunk, hogy semmi új (semmi reménykeltő) nem tapasztalható. A Smer uralja a terepet, nem igazolódtak vissza azok a remények, amelyek arról szóltak, hogy az elvesztett köztársasági elnökválasztás után megkezdődött a Smer eróziója. Ennek semmi jele – ellenkezőleg, az ellenzék pártjai kezdik még inkább lenullázni magukat. Ez nem jó hír a következő országos választások viszonylatában.
A magyar térfélen sincs sajnos figyelemre méltó újság. A politikai frontvonalak megmerevedtek, a politikai pártok saját helyi sikereik fényezésével és saját helyi vereségeik hatásának csökkentésével vannak elfoglalva, magasabbra egyelőre nem néz senki.
A felvidéki magyarság túlélésének szempontjából jó hír, hogy az MKP lényegében megtartotta pozícióit, s erre majd egy elkövetkezendő újraépítkezéskor lehet építeni. A vegyespárt kicsit meggyöngült, de nem lényegesen: bár boldog-boldogtalant megtámogatott a helyhatósági választásokon, csakhogy javítsa a statisztikáit, az MKP-t így sem sikerült legyőznie.
Az MKP szempontjából egyszer s mindenkorra vissza kell utasítani azokat a túlzottan drámai hangokat, amelyek szerint az elkövetkezendő parlamenti választások sikere vagy sikertelensége dönt majd a párt jövőbeli túléléséről. A sikeres megyei, európai parlamenti és helyhatósági választások egyértelműen megmutatták, hogy a párt a legbeágyazódottabb politikai szervezet a felvidéki magyar társadalomban, szükség van rá, és fontos funkciót tölt be. Bár azt is látni kell, hogy ama mondat ismételgetése, hogy mindenképpen vissza akarunk kerülni a parlamentbe, fontos célkitűzés, de igazán érdemi politikai programnak kevés.
Komárom, a lakmusz
Politikailag a helyhatósági választások magyar szempontból legfontosabb üzenete az, hogy a felvidéki magyarság legöntudatosabb része, amelyre e nemzettöredék túlélésének terhe nehezedik, nem fogadja el a technikai érdekszövetségeket, amelyek mögött politikai simlit-érdekházasságot sejt. Ez egyébként szerintem kiválóan jó üzenet. Bár tény, hogy a magyar pártnak és a vegyespártnak van állítólag harminc közös polgármestere (azok létrejöttének hátteréről is érdemes volna egy külön elemzést megjelentetni – mert például jobb helyeken csak megkérdik, mitől közös az olyan, egyébként valóban mindkét párt logójával indult régi-új polgármester, aki helyi MKP elnök, a járási MKP elnökségének és az MKP OT-nak is tagja, a vegyespárthoz lényegében semmi köze, s egyedüli jelölt volt a községben, tehát még koalíciós kényszer hatása sem érvényesült esetében), nyilvánvaló, hogy politikai tétje a komáromi közös indulásnak volt. Függetlenül a mindenféle interpretációtól egy dolog fogalmazható meg objektív módon: az, hogy Komárom magyar polgárságának egy része, éppen az, amely a magyar megmaradás szempontjából a legelkötelezettebb és eddig az MKP-hoz állt közel, fellázadt a szerintük cinikus paktum ellen – és győzött. Ezt bizonyítja a független képviselőjelöltek viszonylagos sikere, s ezt az MKP-s jelöltek gyenge eredménye (hiszen épp az MKP-s törzsszavazók egy része szavazott át a többségükben szintén MKP-közeli vércsoportú függetlenekre). Ez fontos üzenet azoknak, akik már 2016-ra egy országos összeborulást vizionáltak, hogy az épp a kemény magyar mag egy részét demoralizálhatja és veheti rá arra, hogy ne szavazzon egy technikai – szerintük kiüresedett koalícióra. Akik ilyen vonatkozásban építkezésről beszélnek, azoktól ugyanis joggal kérdezhetik meg a fellázadt magyarok, hogy mi lett a sorsa annak a (valószínűleg szintén nem őszinte) kisebbségi minimum-dokumentumnak, amely azóta valamelyik fiókban alussza álmát, s amely egy jobb csillagállás esetén akár egyfajta pozitív magyar elmozdulás pillére is lehetett volna – de nem lett. Nem lett, mert nincs ilyen akarat, egyelőre úgy néz ki, hogy nincs akarat tartalmi együttműködésre, befolyási övezetekről, személyi- és csoportérdekekről szól eddig a történet. Azt is ijesztő volt látni az elmúlt hetekben, ahogy a magukat politikai elemzőnek (???) gondoló fiatal tollforgatók a pragmatizmus sikerének tüntették fel a komáromi kezdeményezést. Ha ugyanis a fiatal generáció képviselőitől (politikusoktól és elemzőktől) csak ennyi telik ki, akkor a felvidéki magyarság szomorú jövő elé néz. Ha Szlovákiába is beüt a Berlusconi-Babis – féle habitus, s minden csak termékké válik a politikában, minden eladható és megvehető lesz, akkor ijesztően lecsökkennek a felvidéki magyarság túlélésének esélyei. A vegyespárt létrejötte már errefelé tolja el a szlovákiai magyar társadalmat – s persze az is igaz, hogy a nemzeti oldalnak viszont az eddiginél jobban kellene vigyáznia hitelére, erkölcsére, olvashatóságára, dinamikájára. A felvidéki magyarok elkötelezettebb része ugyanis joggal mondja, hogy egy esetleges együttműködés csakis a magyarság ügyei iránt elkötelezett irányban képzelhető el, s kiábrándultsággal látja, hogy a Most-Híd épp az ellenkező irányba, az ún. szlovák pillér megerősítésének irányába mozdult el, s épp eltávolodóban van a magyar súlypontoktól. S hogy a vegyespárt mennyire szlovák politikai-mediális és egyéb (titkosszolgálati?) kreátum, mutatja némileg Somorja példája. Ott, ahol Bugár Béla él, s ahol nem a médiából, hanem a napi gyakorlatból ismerik őt és barátait, csak egy hidas jutott be a városi testületbe.
Síró és nevető szemek
Van tehát némi tanulsága, van több pozitív és néhány negatív hozadéka is ennek a választásnak. Nem sikerült visszahoznunk Királyhelmecet, Nagykapost, Rozsnyót, Füleket, Ipolyságot, Párkányt, Zselízt, furcsa helyzet állt elő Nagymegyeren, Érsekújvárban, Udvardon. Nem szabad érzéketlenül elmennünk amellett az egyre nyilvánvalóbb jelenséghalmaz mellett sem, amely azt mutatja, hogy a felvidéki magyar társadalom politikai iránytűje sok polgár esetében továbbra is elképesztő kilengésekre képes, a tudati kiüresedésünk néha ijesztő mérteket ölt.
Azt is látni kell persze, hogy a választások másnapján lényegében elkezdődött a kampány a 2018-as helyhatósági választásokra. Így Komárom, de a többi település polgármesterének és képviselőinek is tudniuk kell, hogy hivatalba lépésük másnapjától csak egy mérce lehet, amely leginkább minősíti őket: a teljesítményük.
